
Pénzes borítékot helyez el pár napja Kolozsvár különböző részein egy névtelen jótékonykodó. A borítékokban nemcsak 50 vagy 100 lejeseket, de használati utasítást is hagy az illető arra vonatkozóan, hogy mit kell tennie a szerencsés megtalálónak.
2014. június 03., 19:182014. június 03., 19:18
„Elsősorban mosolyt szeretnék csalni az emberek arcára ezzel az egyszerű módszerrel és egy kevés pénzzel. Azt szeretném, hogy az, aki a pénzes borítékot megtalálja, az összegnek legalább felét ajándékozza oda egy rászorulónak” – nyilatkozta a nevét elhallgatni kívánó jótékonykodó a sajtónak.
Aki elsőként találta meg a borítékot, a benne található összeg felét egy szentképeket áruló kislánynak adta, hogy az tudjon magának élelmet vásárolni. Másnap egy fiatal lány bukkant a pénzt tartalmazó borítékra, ő az összeget teljes egészében egy idős hölgynek ajándékozta.
Hogy a jótékonysági akció sikerét elősegítse, illetve hogy másokat is hasonlóra ösztönözzön, a névtelen adakozó az elrejtett borítékok helyére vonatkozó információkat a Szívből adott pénz (Bani cu suflet) elnevezésű közösség Facebook-oldalára teszi ki. Ugyanide írják a kezdeményezéshez csatlakozók reakcióikat, illetve töltik fel azoknak a fényképét, akiken segítettek.
„A pénz, amelyből az embereken segítek, a sajátom. Viszont nagyon sokan írtak nekem, hogy bekapcsolódnának az akcióba, és hogy szeretnének egy napra ők is névtelen adakozókká válni” – mondta az adományozó. Mint kifejtette, az ötlet az Egyesült Államokból származik, egy San Franciscó-i milliomos, aki ingatlanbefektetésekből gazdagodott meg, úgy döntött, összegyűjtött pénze egy részét a rászorulóknak juttatja el. Később nagyon sokan követték példáját, és több amerikai városban szerveztek hasonló jótékonysági akciókat.
„Örömmel tapasztalom, hogy ilyen sokan vannak Romániában, akik jótékonykodnának. Nem hiszem, hogy a gazdag emberek vagy a kormány fogja megmenteni ezt az országot, így jó lenne, ha mi fognánk össze egyénenként a szegénység és igazságtalanság ellen” – írta az akció kezdeményezője.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!