Népünnepély

Nagy igazság ez, és sokan tudják azt is, hogy a legtöbb pénzt akkor lehet legombolni rólunk, ha valamilyen szabadtéri rendezvényt szerveznek nekünk. Ilyenkor aztán tömegesen özönlünk ki a forgalom elől lezárt terekre.

Élvezzük, hogy tíz helyről tízféle zene szól, húszféle illat vagy szag terjeng, és élvezzük, hogy meg sem bírunk mozdulni, annyian vagyunk. Már aki élvezi. Lehet, hogy velem van a baj, de képtelen vagyok megérteni, mi a jó abban, hogy a karomat sem tudom felemelni, mert minden oldalról emberáradat blokkol, közben pedig görcsösen szorítom a táskámat, mert a kedves rendőr bácsi is megmondta, hogy a tömegrendezvény a zsebesek paradicsoma. Haladni szinte lehetetlen, csak sasszézva, hangyalépésekkel van némi esély az előrejutásra, persze bosszús tekintetek kereszttüzében, mert hát minek is akarok én odébb menni, miért nem jó nekem épp itt.

Hát nem jó. Hiába vagyok mondjuk éhes, inkább koplalok, mintsem hogy félórát álljak sorban valami kolbászért, miközben mindenfelől lökdösnek – aki nálam nagyobb, az ereje teljes tudatában tolakszik elém, mivel (enyhén szólva) nem vagyok egy nehézsúlyú ökölvívó alkat, aki meg például idősebb, az felháborodva, hogy miért is nem engedem előre. Legutóbb sikerült egy zacskó sült gesztenyét vásárolnom, de nem volt jóízű, ráadásul az árus valamiért azt hitte magáról, hogy olasz, így a tömeget is túlkiabálva hirdette a ropogtatnivalót Dante nyelvén – gondolta, a külföldiben jobban bíznak a vásárlók.

A zene újabb probléma. Váradi szokás szerint a főtér hatalmas parkolójában állítanak fel egy nagyszínpadot, amin aztán ki-ki képességeinek megfelelően szerepel, a muzsika pedig túlzás nélkül a város másik végéig elhallatszik. Ez eddig nem is lenne baj, de minden lacikonyhánál, zokniárusnál és kukoricafőzőnél más-más rádió szól, az autentikus perui indiánok utcasarki produkcióiról nem is szólva – természetesen mind az öt ugyanolyan autentikus, legalábbis a gépről bejátszott zenei alap. És közben arra is rájöttem, mitől is igazi őszi ünnepség mifelénk a városnap: hullnak a szotyolahéjak és a piros-barna-sárga csokispapírok, söröspoharak, műanyag tányérok. Másnap aztán sétálhatunk az avarban.