
Kelet-Európa egyetlen jégszállodájában, a Bâlea-tó mellett felépítendő különleges építményben szeretné tölteni a téli ünnepeket az ebben az időszakban Romániába érkező külföldi turisták zöme.
2014. november 05., 17:252014. november 05., 17:25
2014. november 05., 17:252014. november 05., 17:25
A Szeben megyei turisztikai egyesület igazgatója, Simina Manea szerint a külföldről érkező vendégek kedvencei közé nem csak a Bâlea-tó melletti jégszálló sorolható, hanem Păltiniș hegyvidéki üdülőhelyei is. Mint az igazgató elmondta, karácsony és Szilveszter környékén a Szeben megyébe érkezők a wellness- és gyógyfürdőket is igénybe veszik.
A különleges látványosságot és téli üdülést ígérő jégszálloda 2005 óta várja a vendégeket. A Bâlea-tóból kivágott hatalmas jégtömbökből faragott építményben, amelyet évente különféle tematikák jegyében rendeznek be, rendszerint 12 jégszoba és három igluterem várja a vendégeket. A szálloda mellett januárban jégtemplomot is építenek – itt az oltár, a kereszt, a Megváltó szobra is jégből van kifaragva.
A templom nemcsak idegenforgalmi látványosságként szolgál, misézni, esketni is szoktak benne. A szálloda ágyait is jégből faragják ki, matracokkal, vastag pokrócokkal és prémekkel terítik le. A turisták hálózsákokat is kapnak, a szállodában a hőmérséklet ugyanis –2 és 2 fok körül mozog.
A Szeben megyei tanács és turisztikai egyesület tervei szerint a vakációs lehetőségeket a bukaresti országos turisztikai vásáron népszerűsítik november 13-16 között. A nagyszabású rendezvényre a szervezők mintegy 30.000 látogatót várnak.
Kádár Hanga
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!