Kézműves alkotótábort szervezett a Hargita megyei Kénosban az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete.
2013. augusztus 27., 16:212013. augusztus 27., 16:21
Akárcsak a már hagyományos Szejke Szépteremtő Kalákán, a résztvevő gyerekek ezúttal is a különböző népi mesterségekkel ismerkedhetnek augusztus 31-ig. A fiataloknak szakavatott mesterek tanítják a népi mesterségeket a székelyudvarhelyi Romantika étterem kénosi farmján – az első Kénosi Kézműves Kaláka szombaton vette kezdetét.
„Kissé nehézkes volt a gyerekek toborzása, valószínűleg az új helyszín miatt, de végül több mint húszan érkeztek az alkotótáborba\" – újságolta Tifán Irénke szervező, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke. A rendezvény célja ezúttal is a hagyományápolás szellemében nevelni a népművészet iránt érdeklődő fiatalokat. A táborban az alkotómunka délelőtt és délután is zajlik, ottjártunkkor ostort fontak, gyöngyöt fűztek, hímeztek és faragtak a részvevők. „Zömében udvarhelyiek a gyerekek, két fiú Gyergyócsomafalváról érkezett, de sok helybéli fiatal is bejár a délutáni alkotómunkára\" – sorolta a szervező.
A tábor legifjabb lakója hétéves, a nagyobbak már középiskolások, de a korkülönbség ellenére már az első napokban jó kis csapattá kovácsolódtak a gyerekek. Hétfőn délelőtt ügyeskedtek a kis szépteremtők – mesélte Bartók Piroska és Péter Ildikó népi mester –, hisz néhány óra alatt több csomózott karkötő és számtalan gyöngyékszer is elkészült. Zsigmond Endre bácsi már visszatérő oktatója a szejkei alkotótábornak, az idén kilencvenéves fafaragó irányításával most míves gyertyatartókat és faliórákat készítettek a legények. A gyermekseregnek kirándulásokat is szerveznek: a fiatalok meglátogathatnak egy Kénos közelében lévő esztenát, ahol a sajtkészítés műhelytitkaiba tekinthetnek be, de lesz méhészetlátogatás is.
A tábori esték közös programokkal, népi gyermekjátékokkal és népdaltanulással telnek. „A farmon többféle állat is van, így idén lovaglásra is van lehetőség\" – tette hozzá Tifán Irénke.
Táborzárásként a szervezők kiállítást rendeznek a gyerekek munkáiból, melyre a szülőket és a rendezvény támogatóit – Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának és Hargita Megye Tanácsának képviselőit – is meghívják.
Kovács Eszter
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!