Hirdetés

Népművészek üléseztek Gyergyóalfaluban

A hét végén Gyergyóalfaluban ülésezett a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) vezetősége. A vezetői fórumon a szövetség aktuális problémáit vitatták meg, és többek közt döntés született arról, hogy rendszeresíteni fogják a személyes találkozókat, illetve professzionális szintre emelik a menedzsmentet.

Jánossy Alíz

2010. november 15., 10:362010. november 15., 10:36

Erdély különböző vidékeiről tucatnyi népművész vett részt a fórumon. „Megszületett az igény, hogy a tevékenységünket nívósabbá tegyük, vagyis a menedzsmentet professzionálissá” – jelentette ki a Krónika kérdésére Szatmári Ferenc, az RMNSZ elnöke, kifejtve, hogy azért választották a rendezvény helyszínéül Gyergyóalfalut, mert egyrészt idén fennállásának tízéves évfordulóját ünnepli a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület, másrészt mert az alfalviak felvállalták a fórum megszervezését.

Mint mondta, a szövetség tevékenységét mostanig az önkéntes munka jellemezte, azonban rájöttek, hogy nem elég a lelkesedés, a szakmaiság kellene hogy előtérbe kerüljön. „Próbáltuk felmérni azokat a lehetőségeket, amelyek révén a működéshez szükséges pénzügyi hátteret meg tudnánk valósítani” – magyarázta az elnök, aki szerint az első lépés az lenne, ha a szövetség tagjai közül minél többen értenének a pályázatíráshoz, hiszen ezáltal akár európai uniós pénzeket is tudnának mozgósítani egy-egy projektjük megvalósításához. Kifejtette, hogy éppen ezért már január 15-én összehívnak egy újabb vezetői fórumot, ezúttal Csíkszeredában, ahol a pályázatírás lesz a fő témája a találkozónak.

A délelőtti konferencián egyébként előadás hangzott el a nemzeti színeink szerepe a népművészetünkben, illetve az egyletek és a szövetség kapcsolatrendszere, a szövetség küldetése és célkitűzései szellemében témakörökben. Ezt követően vitafórumon vitatták meg az aktuális problémákat, majd ebéd után megnézték Nagy Imre citerafaragó hangszerkészítő műhelyét és Gálné Kovács Irma néprajzkutató Domokos Pál Péter emlékére berendezett szobáját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés