
Fotó: A szerző felvétele
2011. február 16., 09:362011. február 16., 09:36
Az eseményen minden jelentkező saját ízlése, érdeklődése szerint választhatta ki azt a kedvenc szövegrészt, amit fel akart olvasni. Székelyudvarhelyen kívül több vidéki iskolában is megszervezték a programot, amelynek célja, hogy minél többen legyenek együtt a közös olvasásban, osztályok, csoportok, és átadhassák egymásnak az olvasás örömét, idén Jókai Mór hagyatékának szellemében. „Sokan vettek részt a közös olvasáson már első alkalommal, amikor Benedek Elektől olvastunk. Szinte kényszerített az érdeklődés, hogy idén is megszervezzük, és az a tapasztalat, hogy egyre többen vagyunk. Idén reményeink szerint meghaladhatja a négyezret is a résztvevők száma” – fejtette ki a Krónikának László Judit programfelelős, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa. Erdélyből 7 megye, köztük Hargita, Kovászna, Maros, Kolozs és Beszter-ce-Naszód összesen 41 települése, 52 iskolája és kilenc könyvtára kapcsolódott be a programba. A kicsik a Tengerszem tündére vagy Jókai más meséi közül tűzhették ki olvasnivalójukat, de a felsőbb osztályok és a felnőttek is jelentkezhettek kedvenc regényrészletükkel.
„Már első osztálytól részt vettünk a Mesemaratonon. Akkor még szinte csak betűztek, de tetszett nekik, azóta is évről évre eljövünk, mert ezt a fajta olvasást másképp élik meg a gyerekek is” – mondta el a Krónikának Nyárádi Izabella, a Tamási Áron Gimnázium tanítónője. Tavaly 16 településről 2400 olvasó regisztrált, idén eddig 3500-an jelezték olvasási szándékukat, de akadnak olyanok is, akik bejelentkezés nélkül kapcsolódnak be a programba. László Judit külön kiemelte, hogy idén Hargita megye tanácsa felvállalta az Összetartozunk programban a szórványok ápolását is, így sikerült bevonni olyan településeket is, ahol összevont osztályok működnek, alig nyolc gyerek jár egyetlen csoportba, azonban igyekeznek szem előtt tartani az olvasás fontosságát. Maratonról lévén szó, a szervezők igyekeznek pontos nyilvántartást vezetni, ezért előre kérték a bekapcsolódó iskolákat, könyvtárakat, jegyezzék le, hányan olvastak, és néhány dokumentáló fotó kíséretében utólag küldjék el ezeket az adatokat, hogy minden résztvevőt besorolhassanak a felolvasómaraton stafétaváltói közé, és elküldhessék a résztvevőknek járó, névre szóló könyvjelzőket.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.