Hirdetés

Németországi szakközépiskolások gyakorlatoztak Gyergyóban

Traktort vezettek szénacsinálás közben, kovácsmesterséggel ismerkedtek, ablakkészítő műhelyben igyekeztek minél többet megtudni a szakma rejtelmeiről Németországból érkezett fiatalok.

Gergely Imre

2014. szeptember 30., 17:362014. szeptember 30., 17:36

A Kölnhöz tartozó Hürth város szakközépiskolájának tanulói először látogattak Gyergyószentmiklósra, de ez várhatóan egy hasznos kapcsolat kezdete is. A tizenöt diák nulladik éves középiskolás, azaz most tart a pályaválasztás legelején.

Amint azt vezető tanáruk, Winfried Jansen elmondta, a fiataloknak egy évük van arra, hogy szakmát válasszanak, és majd azon az úton folytassák iskolai tanulmányaikat és később a pályájukat. Az Erasmus program segítségével ezt a pályaválasztást segíti elő a múlt hét végén zárult székelyföldi tartózkodás is. Akadtak, akik különböző famegmunkáló, mások fémipari szakmákba vagy mezőgazdasági munkálatokba kóstolhattak bele gyergyószentmiklósi, szárhegyi, alfalvi és csomafalvi kisvállalkozásoknál, családi gazdaságokban.

A kölniek és gyergyóiak kapcsolata Gyergyószentmiklós önkormányzatával együttműködésben alakult ki, szakmai segítséget nyújt ebben a helyi Szent Benedek Tanulmányi Ház, ahol komoly tapasztalattal rendelkeznek a felnőttképzés terén, a szakemberek pedig a szükséges nyelvtudással is – mondta el az intézmény vezetője, Kastal László.  

A diákok és az őket két hétre befogadók között éppen a hiányos nyelvismeret jelentette a problémákat, ettől tartottak is előzetesen, de végül a vártnál könnyebben kialakult a kommunikáció – mondta el az egyik „munkáltató”.

A diákoknak eddig Németországban sem volt nagyon alkalmuk szakmai tapasztalatokat szerezni, de azt már érzékelték, hogy itt minden teljesen más, mint náluk. Vezetőjük főleg azt emelte ki, hogy a szakképzés a kétezer diákot számláló iskolájukban hatalmas műhelyekben zajlik, ahol kevés idő és hely jut arra, hogy foglalkozzanak velük a mestereik. Itt azonban mindenhol odafigyeltek rájuk, segítőkész házigazdákat találtak Székelyföldön.

A németországi iskolából érkezett „inasok” hozzáállásával nem volt baj: amint azt a Caritas Vidékfejlesztés gazdaságát vezető András Gyula elmondta, a fiatalok nagy lelkesedéssel vetették magukat a számukra addig ismeretlen munkába, sőt néha „le is kellett őket ültetni”.

Összegzésképpen az Erasmus program hasznáról elhangzott, amellett, hogy a diákok valós szakmai tapasztalatokat szereztek, kapcsolatok alakultak, amelyek előnyei a jövőben fognak igazán megmutatkozni. “Hálásak vagyunk a vállalkozóknak, akik fogadtak, hiszen segítséget nyújtottak nekünk. Nem kizárt, a következőkben mi fogunk nekik segíteni” – fogalmazott Winfried Jansen.”

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés