Hirdetés

Nem úgy látnak a nők, mint a férfiak

A nők jobbak a színek között lévő apró különbségek megállapításában, a férfiak viszont ügyesebben követnek a szemükkel mozgó tárgyakat – állapították meg amerikai kutatók.

2012. szeptember 04., 12:472012. szeptember 04., 12:47

Israel Abramov kutatásvezető, a New York Városi Egyetem munkatársa és csoportja két kollégiumban vizsgálta az ott lakó, 16 évnél idősebb diákok látását. Úgy találták, hogy a férfiaknak nehézséget okozott, ha finom különbségeket kellett találniuk a látható spektrum közepén lévő színek között, például a kékeszöld és a zöldeskék között, de kissé másként is érzékelték az egyes színeket, mint a nők.

„Ahhoz, hogy ugyanazt az árnyalatot érzékeljék a férfiak, mint a nők, kissé nagyobb hullámhosszra van szükségük a látható spektrum teljes terjedelmében” – írták a kutatók a Biology of Sex Differences című szakfolyóiratban közzétett tanulmányukban. Ez például azt jelenti, hogy a türkiz színű tárgyat egy férfi kissé kékebbnek láthatja, mint egy nő.

Az eltérés pontos okát nem ismerik a kutatók, de feltételezik, hogy a tesztoszteronszint különbségének szerepe lehet kialakulásában. Ugyanez magyarázhatja azt a további különbséget, hogy a férfiak viszont eredményesebbek voltak az apró részletek és gyorsan mozgó objektumok észlelésében.

A férfiak agyának látókérgében 25 százalékkal több idegsejt van, mint a nőkében, és ez a különbség már a születés előtt is fennáll. A tesztoszteron hormon szintjében meglévő különbség Abramov szerint már az embriogenezis során kissé eltérő huzalozáshoz vezet a női és a férfi agyban.

Evolúciós biológusok a vadászó-gyűjtögető feladatok által évezredeken át megkövetelt eltérő képességekkel magyarázzák a férfiak és a nők észlelésében lévő különbözőségeket. A vadászó férfi számára az járt előnnyel, ha messziről észrevette az elejtendő állatot, és képes volt nyomon követni, míg a gyűjtögetést végző nők számára az járt előnnyel, ha a különféle terméseket – akár színűk alapján – pontosan meg tudták különböztetni.

John Barbur, a City University London professzora azonban vitatja amerikai kollégái megállapítását. A The Daily Telegraph című brit napilapnak azt mondta, hogy miközben a nőknél 0,5 százalék a tökéletlen színlátást okozó veleszületett rendellenesség gyakorisága, ez a férfiaknál 8 százalék. Azok a férfiak viszont, akiknél nincs ilyen zavar, általában jobb színlátással bírnak, mint a nők – vélekedett Barbur.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés