Hirdetés

Nem tartották meg a vásárhelyi állatkert 50. születésnapját

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A megszökött majmok keresése, az igazgató leváltása és a kőszobrok lefestése foglalkoztatta idén a marosvásárhelyi állatkert vezetőségét, mely elsiklott az intézmény fél évszázados évfordulója megünneplése fölött.

Szucher Ervin

2014. december 01., 17:172014. december 01., 17:17

Az új vezetőség beérte egy nyílt nap szervezésével, amikor mindenki ingyen léphette át a somostetői létesítmény kapuját. Még egy egyszerű molinó vagy aprópénzbe kerülő szórólap sem jelzi a vásárhelyi állatkertben, hogy a létesítmény idén ünnepelte volna fennállásának fél évszázados évfordulóját.

Pedig az 1964-ben alapított és azóta jelentős fejlődésen átment állatpark igazán megérdemelné, hogy legalább a vezetői és a „gazdája”, azaz a városi önkormányzat gazdag rendezvénysorozattal emlékezzen meg a kerek évfordulóról. A marosvásárhelyi ugyanis az egyetlen hazai létesítmény, amelyet az Állatkertek Nemzetközi Szövetsége európai szintűnek ismer el.

A somostetői állatkert már ’89 előtt megelőzte bukaresti vetélytársát – ezt azonban a hivatalos dokumentumokban nem lehetett feltüntetni. Az utóbbi tíz évben húszhektáros területét megkétszerezte, állatállománya gazdagodott, új pavilonok jelentek meg, sétányai korszerűsödtek – a 4,5 millió eurós beruházást uniós alapokból sikerült megvalósítani. Hétvégéken számos kirándulóbusz érkezik távoli térségekből a somostetői erdőbe – a látogatók száma meghaladja az évi kétszázezret.

„Az ötvenesztendős állatkert többet érdemel egy ingyenes napnál. Még a nyáron jeleztem a volt igazgatónak, aki helyeselte az ötletet, de nem sokkal azután leváltották” – mondta Kelemen Atilla honatya. Az állatorvos-politikus szerint sokkal jobban ki kellett volna aknázni az évforduló adta lehetőségeket. Mint mondta, talán még nem késő, 2015-ben lehetne szervezni a nagyközönség számára népszerűsítő akciókat, a szakembereknek pedig nemzetközi konferenciát.

Kelemen Atilla, aki államvizsga-dolgozatát az itt élő nagyragadozókról írta, jól emlékszik a hatvanas-hetvenes évekre, amikor a külföldi állatvédők kezdtek felfigyelni a somostetői létesítményre. „A vásárhelyi állatkert már évtizedekkel ezelőtt megfelelt az európai feltételeknek, hangoztatták az ide látogató külföldi szakértők” – idézi fel Kelemen.

Az RMDSZ volt megyei elnöke tinédzserkorában is kivette a részét a vásárhelyi állatkert kialakításából. „Ötven évvel ezelőtt Románia nemzeti ünnepére, augusztus 23-ra kellett megnyitania kapuit. Az akkori igazgató, Rend Laci bácsi megkért jó pár állatbarát fiatalt, hogy segédkezzünk az előkészítő munkálatokban. Tizenhatéves voltam, amikor augusztus 22-én éjjel, egy fiatal önkéntesekből álló népes csapattal rendezgettük a ketreceket” – emlékszik vissza Kelemen.

A kezdeti állatfelhozatal három farkasból, két medvéből, két vaddisznóból és egy őzből állt. Jelenleg mintegy hatszáz állat él a kifutókban, fedett ketrecekben, és akváriumokban. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés