2011. augusztus 31., 09:222011. augusztus 31., 09:22
Az eurófillérek elleni kampányhoz a kereskedők is csatlakoztak. „Ne dobjatok egy-, két- és ötcentest perselyekbe. Semmire sem jók, ha már adtok, adjatok igazi pénzt” – szólította fel a templomába járó hívőket Bernardino atya. A délolasz Basilicatában szolgáló pap azt mondja, nem tud mit kezdeni az apróval, hiszen még a trafikban sem váltják be. Nem Bernardino atya az egyetlen, aki nemet mondott a centekre. Van, ahol tábla hirdeti, hogy a perselyekbe csak egy euró feletti összeget várnak. Atella papja, Don Domenico Traversi egyenesen prédikációban jelentette be, hogy a szemétbe dobja a centeket, mivel azokból még a templom villanyszámláját sem tudja kifizetni. Az olasz sajtó szerint a centek elleni lázadás annak bizonyítéka, hogy a gazdasági válság már Dél-Itália templomait is elérte. Basilicatában az egyház után a kereskedők is elutasították az eurófilléreket, felfele kerekítik áraikat, sőt a kenyerüket utcai fellépéssel kereső mutatványosok és zenészek is arra kérik közönségüket, hogy ne centet dobjanak kalapjukba.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.