
A társait ért balesetek és a kedvezőtlen időjárás miatt Török Zsolt nem folytatja az Annapurna-expedíciót, az aradi alpinista már elhagyta az alaptábort és várhatóan két-három napon belül érkezik meg Nepál fővárosába, Katmanduba – tudatta szerda éjszaka az MTI-vel az expedíció magyarországi szóvivője.
2014. május 08., 16:052014. május 08., 16:05
Barabás László közölte, három nappal azután, hogy minden kapcsolat megszakadt Török Zsolttal (képünkön), szerdán társának, Cristian Tzecunak végre sikerült telefonon elérnie a román csapat aradi vezetőjét, aki elmondta: az alaptáborban, illetve annak környékén összegyűjtötte a még meglévő felszerelést és elindult Lete érintésével Pokhara irányába.
A hírek szerint az expedícióvezető nem egyedül van, a szakács és a teherhordók is vele tartanak, így várhatóan akadálytalanul juthat el két-három napon belül Nepál fővárosába. Katmanduban lezárja az expedíció adminisztratív ügyeit és ezt követően tér haza.
Barabás László jelezte: Török Zsolt döntésének hátterében az áll, hogy az Annapurna vidékére korábban kiadott meteorológiai előrejelzések igaznak bizonyultak. Heves esőzések kezdődtek a régióban, emiatt a csúcs megmászására tett további kísérletek túlságosan veszélyesek lettek volna.
A kedvezőtlen időjárás mellett az expedíció feladásának másik oka, hogy az alpinista társait korábban baleset érte a hegyen, így ő végül csak szólóban próbálhatott volna feljutni a 8091 méter magas Annapurna tetejére.
Az expedíció tagjai március 28-án indultak útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül érjék el a Föld tizedik legmagasabb hegycsúcsát, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott „nyolcezres\" a Himalájában. Időjárási és szervezési problémák miatt a mászást csak késve, április második hetében tudták megkezdeni.
Később jéglavinában fejsérülést szenvedett és kórházba került a csapat egyik tagja, George Porancia hegyimentő-meteorológus. Néhány nappal ezelőtt újra kénytelenek voltak helikopteres mentést kérni, miután kisebb fagyási sérüléseket szenvedett a román Annapurna-expedíció egy másik tagja, Cristian Tzecu temesvári fotós.
Török Zsolt korábbi nyilatkozatában elmondta, hogy a négyfős csapat 50 ezer eurós költségvetéssel vágott neki az útnak. A 40 éves Török Zsolt természetesnek tartotta, hogy román színekben vág neki az útnak. Hozzáfűzte, felkérést kapott Kollár Lajostól, Erőss Zsolt mászótársától, hogy ősszel vegyen részt a 6856 méter magas Ama Dablam Himalája-csúcs meghódítására induló expedícióban is. Azon valószínűleg a magyar és a román zászló alatt fognak mászni.
Tavaly a magyar sajtó fokozott figyelemmel követte a Török Zsolt által vezetett romániai expedíciót, amely nem sokkal az Erőss Zsolt és Kiss Péter halálával végződő magyar Kancsendzönga-expedíció után sikerrel hódította meg a 8125 méter magas Nanga Parbatot.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!