Hirdetés

Nem érkezett Romániába hasmenést okozó fertőzött uborka

Nem érkezett Romániába olyan fertőzött biouborka-szállítmány Spanyolországból, amely miatt több mint ezren betegedtek már meg Németországban – tette közzé az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA), amely a továbbiakban is ellenőrzi a biozöldségeket árusító üzletláncokat.

2011. május 31., 07:362011. május 31., 07:36

A szakemberek úgy vélik, a lakosságot fel kell világosítani: a hasmenésjárvány esetében nem arról van szó, hogy egyes élelmiszerek ne lennének biztonságosak, hanem inkább a higiéniára kell helyezni a hangsúlyt. Mint figyelmeztetnek, különösen fontos alaposan kezet mosni, és a zöldségféléket bő víz alatt megmosni. Azt is kiemelték, a szülőknek fokozottan oda kell figyelniük arra, hogy a gyerekek betartsák a higiéniai szabályokat, ugyanez vonatkozik az öregekre, betegekre, gyengébb immunrendszerű személyekre.
Magyarországon tegnapig nyolc olyan beteget jelentettek az Országos Epidemiológiai Központban (OEK), akiknél felvetődött a németországi hasmenésjárvány gyanúja – jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: a betegeknek csak hasmenéses tüneteik vannak, szövődményeik nincsenek. Mindannyian otthon vannak, kórházi ápolásukra nincs szükség.

Szabó Enikő ezúttal is felhívta a figyelmet a rendszeres kézmosás fontosságára, továbbá arra, hogy a zöldségféléket fogyasztás előtt nem elegendő alaposan megmosni, meg is kell hámozni. Közben 12-re növekedett a németországi hasmenésjárvány áldozatainak a száma, és tegnap délutáni adatok szerint eddig több mint 1200 beteget, illetve gyanús esetet regisztráltak. Az egyetlen, apró derűlátásra okot adó jel, hogy az egészségügyi hatóságok szerint a hétvégén csekély mértékben lassult a fertőzés terjedésének üteme. Aggodalmat okoz ugyanakkor, hogy változatlanul mintegy 300-an vannak életveszélyben, köztük gyermekek és fiatal nők, akiknek szervezete már a dialízises kezelésre sem reagál.

Az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés ugyanis legsúlyosabb formájában vérszegénységet és veseelégtelenséget eredményez.  Hamburgban és Hannoverben az orvosok már azt is észlelték, hogy egyes betegek esetében a baktérium okozta mérgezés következtében a központi idegrendszer is károsodott. Ezért nem zárják ki, hogy az áldozatok száma tovább növekszik, mint ahogy azt sem, hogy több, fertőzésben megbetegedett személy maradandó egészségkárosodást szenved. A hírek szerint Hamburgban és Hannoverben ugyanakkor sikeresen kísérleteztek egy Eculizumab nevű antitest-terápiával, amely korábban válságos állapotban lévő és hasonlóan súlyos tünetekkel küszködő gyermekek esetében segített. A Robert Koch Országos Járványügyi Intézet igazgatója egy hétfői interjúban ismét elismerte, hogy a hatóságok továbbra sem jutottak a súlyos fertőzés kórokozójának a nyomára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés