2011. május 30., 08:552011. május 30., 08:55
Magyarországon ugyanakkor az Országos Epidemiológiai Központban (OEK) mostanáig öt mintát vizsgáltak a németországi hasmenéses járványt okozó kólibaktériumra vonatkozóan, de ezek mind negatívak lettek. Noha az első számú kórokozó-hordozónak tekintett, Spanyolországból importált uborka teljesen eltűnt a német üzletekből, illetve a piacokról, a hasmenésjárvány egyáltalán nem enyhül Németországban. Szombat délutánra immár legkevesebb kilencre emelkedett az EHEC-bélbaktérium okozta fertőzés németországi halálos áldozatainak a száma. A Robert Koch Országos Járványügyi Intézet közlése szerint ugyanakkor már jóval több mint ezer megbetegedést, illetve gyanús esetet regisztráltak. A fertőzöttek közül több mint 200 beteg állapota válságos. A járvány elsősorban Észak-Németországban és főként Hamburgban terjed, de a fertőzés felütötte a fejét a közép- és délnémet tartományokban is. Szombati értesülések szerint a hamburgi kórházak immár kapacitásaik legvégső határáig jutottak, miközben az orvosok újabb és újabb gyógyszerekkel próbálkoznak a fertőzés legsúlyosabb szövődményeinek, a vörös vértestek rombolásával járó vérszegénységnek, valamint a veseelégtelenségnek az elhárítására.
A hamburgi higiéniai intézet még csütörtök este jelentette be, hogy az EHEC-bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. Német értesülések szerint az uborka Málaga tartományból származott. Ezt megelőzően a német hatóságok még arra gyanakodtak, hogy a fertőzés forrása észak-németországi uborka, paradicsom és saláta lehet.
A málagai termelők szövetsége határozottan cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba. A szövetség képviselője azt hangoztatta, hogy uborkát más országokba is exportáltak, és hasonló panasz sehonnan nem érkezett. A spanyol termelők állítása szerint a szállítmány útközben vagy már Németországban – éppenséggel a hamburgi nagybani piacon – fertőződhetett meg. Hasonlóan foglalt állást a spanyol kormány is. A mezőgazdasági minisztérium megalapozatlan gyanúsítgatásokról beszélt. Ennek ellenére két andalúziai mezőgazdasági üzemben ellenőrzéseket végeztek.
A járvány terjedése nyomán a Robert Koch-intézet nem zárja ki, hogy a betegséget okozó bélbaktériumot más élelmiszerek is tartalmazzák. Az intézet ezért továbbra is azt tanácsolta a lakosságnak, hogy tartózkodjék az észak-németországi uborka, valamint paradicsom és saláta fogyasztásától.
Ez viszont a német parasztok szövetségének tiltakozását váltotta ki. A szövetség szombaton élesen támadta a Robert Koch-intézetet, valamint a berlini egészségügyi minisztériumot is, azt állítva, hogy a termékeik fogyasztásától való eltanácsolással a parasztoknak naponta legkevesebb 2 millió eurós kárt okoznak. Az egészségügyi minisztérium visszautasította a bírálatot, és azt hangsúlyozta, hogy a fogyasztók védelme a gazdasági érdekeknél előbbre való.
Szombati felmérések szerint a járvány hatására a németek csaknem 70 százaléka átalakította étkezési szokásait, és mintegy hatvan százalék – legalábbis egyelőre – nem fogyaszt paradicsomot, salátát és uborkát.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!