
Elmarad idén a Kolozsvár melletti Gorbó völgyébe szeptember 5–6-án tervezett Le Grand Picnic fesztivál – jelentették be a szervezők a rendezvénysorozat hivatalos honlapján.
2014. augusztus 26., 17:532014. augusztus 26., 17:53
„Köszönjük mindazoknak, akik érdeklődést és nyitottságot tanúsítottak a rendezvényünk iránt, azonban sajnos az idei évben nem sikerült megteremteni a megfelelő anyagi keretet ahhoz, hogy ezt az új koncepciót az elvárt minőségi szinten valósítsuk meg. Ennek következtében a Le Grand Picnic idén elmarad” – olvasható a rövid közleményben.
Száfta Szende, a Le Grand Picnic főszervezője a Krónikának elmondta: két szponzor is visszamondta az utolsó pillanatban a fesztivál támogatását, ilyen körülmények között pedig nem vállalták, hogy a programot megcsonkítva, jóval gyengébb színvonalú esemény szervezzenek.
„Továbbra is hiszünk a rendezvény koncepciójában, de csak akkor van értelme megszervezni, ha adottak az anyagi feltételek hozzá” – nyilatkozta lapunknak Száfta Szende. Kérdésünkre elmondta: nem mondtak le arról, hogy jövőre megszervezik a fesztivált, de csak akkor vágnak bele, ha biztosítva látják a rendezvény finanszírozását. Mint részletezte, az év végéig eldőlhet, hogy lesz-e jövőre fesztivál Kolozsváron, ugyanis a támogatók, szponzorok ekkor döntik el, hogy a következő évben mekkora összeget fordítanak rendezvények támogatásra.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának elmondta, a Gorbó völgyében tervezett fesztivál helyszíne körüli bizonytalanság is szerepet játszhatott a szervezők döntésében.
„Elképzelhetőnek tartom, hogy a szervezők helyzetét az is nehezítette, hogy az elmúlt napokban folyamatos egyeztetés zajlott a kolozsvári polgármesteri hivatallal a fesztivál helyszínét illetően. A város a 2015-ös ifjúsági főváros idejére a Gorbó-völgyben nyitja meg azt a korszerű kempinget, amelynek építési munkálatait hamarosan el kell kezdeni, ahhoz, hogy tavaszra, a turisztikai szezon kezdetére használható állapotban legyen. Úgy gondolom, hogy az egyéb szervezési nehézségek, pénzügyi gondok mellett ez is hátráltatta az előkészületeket. Mindenesetre sajnálatosnak tartom, hogy elmarad a fesztivál” – nyilatkozta lapunknak Horváth Anna.
Mint ismeretes, a Le Grand Picnic fesztivált a tavaly Marosvásárhelyről a Kolozsvár melletti Gorbó völgyébe költöztetett, de csúfos kudarcot vallott Félsziget Fesztivál helyett szervezték volna meg. A tavaly látogatókat alig vonzó Félsziget idén visszaköltözött volna a Vásárhelyre, ám nem sokkal a tervezett kezdés előtt a szervezők bejelentették, hogy az is elmarad.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!