
2011. március 30., 09:212011. március 30., 09:21
Ma a nagyváradi Moszkva Caféban, március 31-én a temesvári Club D’Arcban, április elsején az aradi KF Aradban és április 2-án a kolozsvári Booha Barban láthatja-hallhatja a Neót a közönség. A zenekar két alapítója, Milkovics Mátyás és Moldvai Márk már 1995-ben letette névjegyét a magyarországi zenei élet „nagy asztalára”. Számos produceri munka és remixfelkérés mellett saját zenei világuk csiszolgatására is jutott energia. Első kiugró slágerük a közismert Rózsaszín párduc témáját dolgozta fel, de hasonlóan üde volt a Minden lében két kanál című film zenéjének neós változata is.
Az előbbi dal a magyar viszonyoktól szokatlan módon több mint 20 országban jelent meg, számos válogatáslemezre is felkerült. Az időközben trióvá bővült zenekar sikere töretlen. Az Antal Nimród által rendezett Kontroll című film zenéjének felvétele után szinte teljesen kicserélődő zenekar hangzása a korábbi albumokhoz képest jelentős változáson ment át: az állandóságot képviselő Milkovics Mátyás alapító mellé a rockzene felől érkező Hodosi Enikő és Kőváry Péter társszerző-énekespáros slágeresebbé, könnyebben fogyaszthatóvá tette a Neo elektropopját. Legújabb lemezük áprilisban jelenik meg The Picture címmel.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!