
A csabai kolbásszal, a hízott libából előállított termékekkel, a tokaji aszúval és a Béres-cseppel bővítette a hungarikumok gyűjteményét a Hungarikum Bizottság keddi, székesfehérvári ülésén – jelentette be a bizottság elnöke.
2013. szeptember 25., 12:212013. szeptember 25., 12:21
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter közölte, hogy a magyarság kiemelkedő termékei, a hungarikumok gyűjteménye mellett a nemzeti értékeket nyilvántartó Magyar Értéktár is bővült. Az értéktárba felvették a szikvizet, a Kürt-adatmentést, a magyar operettet, Puskás Ferenc életművét és a fröccsöt. A miniszter beszámolt arról is, hogy a bizottság kiválasztotta a hungarikum tanúsító védjegy megalkotására kiírt pályázat nyertesét, akinek alkotása a jövőben védjegyként fog szolgálni. A védjegy a magyar értékeket és csúcsteljesítményt képviseli, az 1100, Kárpát-medencében töltött évet és a magyar alkotásokat képviseli. Továbbá segít a hungarikumok megismertetésében és megjelölésében is – fogalmazott.
Fazekas Sándor az MTI kérdésére elmondta: a választás előtt a beérkezett pályázatokat, javaslatokat a szakbizottságok véleményezték, és azokat tárták a bizottság elé, amelyek megfeleltek a hungarikumok kritériumainak. A négy új hungarikummal a gyűjtemény jelenleg húsz tagot számlál. Horváth Zsolt értéktár-koordinációs megbízott jelezte, az elmúlt időszakban minden megyében létrejöttek a megyei értéktárak, és az értéktárbizottságok is működnek. A feltáró munkát segíti a Hungarikum Klub mozgalom is, ahol magánszemélyek, baráti társaságok és civil szervezetek kutatják az értékeket, és a helyi és a megyei értéktárba vagy a hungarikumok gyűjteményébe delegálják ezeket – tette hozzá.
Gyaraky Zoltán, a bizottság titkára újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tavasszal meghirdetett védjegy pályázatra mintegy 370 pályamű érkezett. A többszintű szűrést követően nyolc került a Hungarikum Bizottság elé. Ezek közül választották ki a nyertest, aki Szent Korona 1000 jeligével pályázott. A védjegyet a védjegyszabályzat elfogadását követően vezetik be.
A Hungarikumok Gyűjteményébe eddig az agrár- és élelmiszergazdaság területéről a pálinka és a törkölypálinka, a kulturális örökségek közül a matyó népművészet, a táncház módszer, a tokaji történelmi borvidék kultúrtáj, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság és természeti környezete, Budapest (a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út), a Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj, a herendi porcelán, Hollókő ófalu és környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a mohácsi busójárás, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője, illetve a solymászat került. Természeti környezet kategóriából az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, míg a turizmus és vendéglátás kategóriából a karcagi birkapörkölt gazdagította a hungarikumok körét.
Ingyenes belépéssel és gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket a hétvégén a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Állattani Múzeuma, ahol február 28. és március 1. között rendezik meg a Márciuskák az állatokért elnevezésű esemény ötödik kiadását.
Partnerséget kötött a romániai Rendőrök Országos Testülete (CNP) és a MOL Románia a közlekedési rendőrök felszereléseinek további bővítésére, az együttműködés célja az A7-es autópálya közlekedésbiztonságának növelése.
A kanadai hatóságok szerint az OpenAI mesterségesintelligencia-fejlesztő vállalatnak módjában állt volna megakadályozni a közelmúltban Brit Columbia tartományban történt, nyolc ember életét kioltó lövöldözést.
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak.
Hétköznapi, de megkerülhetetlen étek az erdélyi „murok”, a Partium sok részén és Magyarországon sárgarépának, hétköznapi rövidítéssel egyszerűen csak répának nevezett gyökérzöldség.
Lassan lecseng a sívakációk időszaka, a hidegből már elég volt, így nem csoda, ha a gondolataink a nyaralás körül forognak. Összeállításunkban megmutatjuk, hogyan foglaljunk okosan repülőjegyet, és arra is rámutatunk, melyek a 2026-os év utazási trendjei.
Kolozsváron a rendező jelenlétében mutatják be hétfőn este a Beléd estem című új magyar vígjátékot.
Nem is olyan régen a színpompás népviseletéről híres kalotaszegi Méra lányai ünnepi viseletből „húrbolóba” öltözve siettek a táncba, fonóba, fél tizenegy után már „megszólták” azt, aki túl sokáig maradt.
Leguánok, kaméleonok és tarantulák „költöztek” Erdélybe: a Csodák Terráriuma vándorkiállítás egy-egy városban csak egy-két napig vendégeskedik, de különleges élményt ígér. A látogatók nemcsak megnézhetik, hanem kézbe is vehetik az állatokat.
Egyházi és kulturális programsorozattal, új látogatóbarát alkalmazásokkal és egy új, Michelangelo kézírása ihlette betűtípussal készül a Szent Péter-bazilika felszentelésének négyszázadik évfordulójára a Vatikán.
szóljon hozzá!