Hirdetés

Napórának szánhatták a római Pantheont

Gigantikus napórának szánhatták a római Pantheont, meghatározott napokon a napsugarak pontban délben világították meg a templom impozáns bejáratát, abban a pillanatban, amikor áthaladt rajta a császár – állítja egy olasz és egy új-zélandi kutató, akik elméletüket a Nemzetközi Vallástörténeti Társaság (IAHR) Numen című folyóiratában publikálták.

2011. augusztus 05., 07:042011. augusztus 05., 07:04

A Pantheont az összes isten templomaként építtette Marcus Vipsanius Agrippa harmadik konzulsága idején, Kr. e. 27-ben. Az épület két alkalommal is leégett: Kr. u. 80-ban Dominitianus építette újjá, ám az épület 110-ben ismét megsemmisült. Ma ismert formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építtette újjá 126-ban (más források szerint 125-ben vagy 128-ban). 202-ben Septimius Severus és Caracalla utasítására ismét restaurálták az épületet.

A Pantheont 609-ben IV. Bonifác pápa szentelte keresztény templommá, amelyet Szűz Máriának és az összes keresztény vértanúnak ajánlott, neve pedig Santa Maria Rotonda lett. A templom sírboltjaiban nyugszik két olasz király - II. Viktor Emánuel, valamint I. Umberto. A Pantheon belsejébe egyetlen forráson, a kupola hatalmas „tetőablakán”, a több mint kilenc méter átmérőjű kerek oculuson keresztül jut be a természetes fény, ahogy az eső s néha a hó. Giulio Magli olasz történész, az ókori építészet szakértője, valamint Robert Hannah, az új-zélandi Otago Egyetem ókortudósa arra jött rá, hogy márciusban, a tavaszi napéjegyenlőség idején, pontban délben az oculuson keresztül bejutó fényoszlop megvilágítja a Pantheon impozáns bejáratát. Hasonló fényeffektus figyelhető meg április 21-én, amikor a rómaiak városuk alapítását ünnepelték. A pontos mérnöki számításoknak köszönhetően az ünnepségekre összegyűlt rómaiaknak színpompás előadásban volt része – a napsugarak mintegy az istenek sorába emelték az uralkodót.

„Mintha a Nap maga invitálta volna a császárt a Pantheonba, amelyet az összes isten templomának szánták. A jelenetet mintha egy filmstúdió szakemberei világosították volna be” – magyarázta Giulio Magli professzor, hozzátéve, hogy a rómaiak hite szerint napéjegyenlőségkor került a császár a legközelebb az istenekhez.  „Dicsfény ragyogta be a császárt és Róma hatalmát. Az egyiptomiakhoz hasonlatosan a Nap különleges jelentőséggel bírt a rómaiak számára. Apollót a Nappal azonosították, Nero császárt a görög napisten, Héliosz alakjában ábrázolták” – hangsúlyozta Giulio Magli.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés