
A nagyvárosi gyerekekkel is megismerteti a téli ünnepkörhöz kapcsolódó népszokásokat a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház JelesNapTár elnevezésű gyermekprogramja, amelynek keretében a kántálás és a regölés hagyományát elevenítik fel.
2015. december 22., 18:552015. december 22., 18:55
2015. december 22., 19:072015. december 22., 19:07
A téli népszokásokat is ápoló kezdeményezés keretében december 26-án, szombaton a kincses város központjában és a központ környékén lakó családokhoz látogatnak el a szervezők és résztvevők.
„A JelesNapTár fő feladata, hogy megismertesse a hagyományokat, az ősi tudást a városi gyermekekkel. Havonta egyszer összegyűlünk és az abban a hónapban esedékes jeles napokról, szokásokról beszélgetünk, ehhez kapcsolódó népi játékokat játszunk, kézműves foglalkozásokat tartunk. Ezúttal két, nagyon szép, régi szokást szeretnénk feleleveníteni, amely faluhelyen még megtalálható\" – mondta el a Krónikának Both Zsuzsa néprajzos, kézműves, az esemény egyik szervezője.
Mint kifejtette, elsőként a kántálás szokását elevenítik fel, ezzel szeretnék kicsit „áthelyezni a hangsúlyt\", felhívni a figyelmet arra, hogy a karácsony ne csak a felhajtásról, az ajándékokról, az eltúlzott evés-ivásról szóljon, hanem az együttlét öröméről, az együtt örvendezésről, szeretetről is.
„Régen ez teljesen jól működött, karácsony előestéjén korcsoportok szerint külön csapatokban, karácsonyi énekeket énekelve járták végig a falut. Dél körül a gyermekek, délután a fiatalok, este pedig a házasemberek jártak kántálni. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban énekeltek egy vagy több éneket, amelyeket esetenként valamilyen ritmikus hangszerrel is kísértek, a háziak pedig hálából diót, almát, perecet vagy kalácsot tettek a kántálók tarisznyájába\" – fűzte hozzá Both Zsuzsa.
Mint kifejtette, a kolozsvári hagyományőrző rendezvényen az egyik legarchaikusabb termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló népszokást, a regölést is felelevenítik. „Pont a regölés hagyományos napján, vagyis december 26-án szervezzük a programot. Terveink szerint a város központjában lakó családokhoz látogatunk el, akik szívesen látnának. Vannak lelkes segítőink is, és bízunk benne, hogy akad szülő, nagyszülő, aki erősíti majd kis kórusunkat\" – mondta a szervező.
A hagyomány szerint karácsony másnapjától január hatodikáig a regösök, általában fiatal legények járták a falut, és minden háznál regöséneket énekeltek, ezért cserébe ajándékokat kaptak. A kolozsvári rendezvényre a kinga7005@yahoo.com e-mail címen lehet jelentkezni, a szervezők arra kérik a kántálókat fogadó családokat, hogy jelezzék, ha szeretnének bekapcsolódni a hagyományőrzésbe. A kolozsvári kántálás, regölés december 26-án délután 4 órakor kezdődik, a résztvevők a Sora üzletközpont elől indulnak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!