
Első ízben koncertezik Nagyváradon a Péterfy Bori & Love Band zenekar csütörtökön 20 órától a Moszkva kávézóban. „Húsvét után az első koncertünk április 24-én lesz Nagyváradon, ahol még sohasem játszottunk, és ahová szó szerint illik az, hogy cigifüst száll az erkélyről, hiszen a pompás Moszkva kávézóban megtalálható mindkettő” – írja a zenekar honlapján.
2014. április 23., 19:232014. április 23., 19:23
Péterfy Bori színésznő és énekesnő (képünkön) korábban az Amorf Ördögök énekesnője volt, 2000-től a társulat megszűnéséig a Krétakör színház, 2008 ősze óta a Nemzeti Színház tagja. 2007-ben kezdett szólókarrierbe, májusban alakult meg új zenekara, az Amorf Ördögök szerzőiből és tagjaiból – Tövisházi Ambrus, Mészáros Ádám, Drapos Gergely, Laskai Viktor, Pápai István – verbuvált Péterfy Bori & Love Band.
A zenekar első albumát még ugyanabban az évben, 2007 októberében adta ki: egy éven belül aranylemez lett. A 2 című lemezen maga Péterfy Bori is írt dalszövegeket. 2011 nyarán az énekesnő anyai örömök elé nézett, így a zenekar pihenőre vonult, de 2012 tavaszán visszatért, és elkezdett dolgozni harmadik nagylemezén, amely az év november végén jelent meg Fehér éjszakák címmel. A nagyváradi koncertre jegyek elővételben 15, a helyszínen 20 lejbe kerülnek.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!