Hirdetés

Nagyváradi és marosvásárhelyi hegymászó is indul a Himalájába

Varga Csaba nagyváradi és Lokodi Levente marosvásárhelyi hegymászó is elindul a nyáron két nyolcezres csúcs megmászására.

Krónika

2014. április 23., 15:212014. április 23., 15:21

Magyarországi társukkal egy nagy nemzetközi csapat tagjaiként tervezik a pakisztáni Gasherbrum I-es és Broad Peak megmászását – olvasható a 4bakancs.com honlapon. A két csúcs különlegessége, hogy Erőss Zsolt 2007-es expedíciója alkalmával első magyar hegymászóként ugyanezt a két csúcsot mászta meg sikeresen. Magashegyi teherhordó segítségét és oxigénpalackot természetesen nem fognak igénybe venni.

Mint ismeretes, az aradi Török Zsolt vezeti egyébként a romániai Annapurna-expedíciót jelenleg – a csapat tagjai március 28-án indultak útnak, hogy oxigénpalack és serpák nélkül jussanak fel a 8091 méter magas Annapurna tetejére, a Föld tizedik legmagasabb hegycsúcsára, amely az egyik legveszélyesebbnek tartott nyolcezres csúcs a Himalájában.

Az expedíció előrehaladása szintén a 4bakancs.com portálon követhető nyomon. 2013-ban a Gasherbrum II-t (8035 m) sikeresen megmászó Varga Csaba nagyváradi hegymászó, Suhajda Szilárd Angliában élő békéscsabai mászó, valamint Lokodi Levente marosvásárhelyi hegymászó lesznek a nemzetközi mászócsapat magyar tagjai iráni, német, és amerikai mászók mellett.

Június 20-án indulnak Budapestről és terveik szerint augusztus 9-én érkeznek majd vissza Budapestre. Az igazi cél, a nagy terv a elkövetkezendő évekre Varga Csaba számára a K2, a legnehezebben mászható és második legmagasabb nyolcezres. A jelenlegi expedíció a K2 –re való felkészülésnek tekinti.

A most kiválasztott két csúcs megmászása technikai szempontból közel áll egymáshoz – a Gasherbrum I (8080 m) és a Broad Peak (8051 m) nyolcezresek, de nem haladják meg a 8100 métert. Elsőként a Broad Peak megmászását tervezik, a kettő közül ez a csúcs, ami közelebb esik a K2-höz. A csúcs fő nehézsége, hogy 8000 méter fölött egy több száz méter hosszú kitett gerincen kell végigmenni.

A Gasherbrum I-es a nehezebben mászható csúcs – ahogy Varga Csaba a 4bakancs hegymászó portálnak elmondta, a japán kuloár, a 2-es és 3-as tábor közötti, valamint az a fölötti szakasz a csúcsig is kifejezetten nehéznek mondható. Mint kifejtette, bár Pakisztánban találhatóak a „legolcsóbb nyolcezresek\", egy ilyen expedíciónak mégis óriási a költségvetése van.

Jelen esetben a két csúcs megmászása, repülőjegy, felszerelés, pótlással együtt egy személyre 6000-6500 euró, amely összegnek még csak a fele áll rendelkezésre. Varga Csaba a nyári expedíció alkalmával el akar látogatni a K2 alaptáborába, megtapasztalni, milyen, szeretné érezni a K2-t, aminek külön érdekessége idén, hogy éppen hatvan éve, 1954-ben mászták meg el először.

A Gasherbrum I a földön a 11. legmagasabb hegycsúcs (más néven is ismert: Hidden Peak vagy K5), mely a kínai–pakisztáni határon, a Himalájában (melynek részhegysége a Karakorum hegység) található. A Broad Peak (eredeti neve: K3, kínai neve: Puluoatö feng) a föld 12. legmagasabb hegycsúcsa, mely a Himalája hegységben fekszik a kínai–pakisztáni határon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés