2011. január 04., 09:352011. január 04., 09:35
Mocsai Lajos szövetségi kapitány vasárnap az MTI-nek elmondta: január 2-án járt le az a határidő, amit a játékos kapott, a szövetség elnöksége pedig arról tájékoztatta őt, hogy Nagy nem tud rendelkezésére állni. „A két félnek nem sikerült megállapodnia. Nem haragszom Nagy Lacira, de a vb nem arról szól majd, hogy ő ott van-e, vagy sem. Annak tudatában építem tovább a válogatottat, hogy ő most nincs. Bízom benne, hogy ez a téma most lezárult, a keret tagjai pedig még motiváltabbak lesznek, és összefognak egy jó eredmény eléréséért” – mondta Mocsai Lajos. Az MTI érdeklődésére a játékos közölte: részéről hírzárlat van és megértést kér.
A világklasszis kézilabdázóval arról folytak a tárgyalások, hogy miként tudna részt venni a fontos tornán. Nagy már másfél éve nem játszott a válogatottban, és két hónapja jelezte: addig nem jön, amíg az általa felvetett gondok – például a sportolók napidíja és biztosítása – nem oldódnak meg. Nagy László mellett kiálltak a társak, és tárgyalást kezdeményeztek a szövetséggel, rövid ideig arra is esély mutatkozott, hogy mégis vállalja a vb-szereplést. A vb január 13-án rajtol, a magyarok 14-én kezdenek Norrköpingben az olimpiai ezüstérmes Izland ellen, majd 15-én Norvégia, 17-én Linköpingben Brazília, 18-án Japán és 20-án Ausztria lesz az ellenfél. A középdöntőbe a legjobb három válogatott kerül.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.