Rendkívüli népszerűségnek örvend az egy éve megnyílt sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeum – látogatóinak száma közelít a tizenegyezerhez. A múzeum a Kárpátok és Afrika faj-, illetve vadgazdagságát mutatja be, ugyanakkor népszerűsíti a vadászati kultúrát, a természetvédelmet és az erdélyi tájakat.
2014. május 07., 16:292014. május 07., 16:29
Kovászna Megye Tanácsa 2012-ben hagyta jóvá Kovászna megye, Sepsiszentgyörgy, Réty és Árkos község társulását, hogy megalakulhasson a Vadon Egyesület. Az egyesület 2013. május 17-étől működteti a Vadászati Múzeumot.
A múzeum egyik büszkesége a világranglista harmadik helyén álló barnamedve-, illetve egy kommandói szarvasbika-trófea. Az épületben érintőképernyős rendszer segítségével megismerhető a térségben honos vadállatok viselkedése, hangja és nyoma is. Az alagsorban található a világon egyedülálló, életnagyságúra megformázott medvebarlang is, a kisebbek számára állatsimogató helyet működtetnek, míg a felnőtt látogatók lézerpuskával vadászhatnak virtuális vadkanra.
Demeter János, az egyesület ügyvezetője elmondta, a város életében nem nagyon van precedens arra, hogy egy ilyen intézmény látogatottsága 11 hónap alatt meghaladja a tízezer főt. Az ügyvezető-igazgató közölte, a Vadászati Múzeum, ahol a székelyföldi vadállomány legértékesebb trófeáit is bemutatják, alkalmas helyszínnek bizonyult interaktív természetrajz-, és biológiaórák, kiállítások és szakelőadások megszervezésére is. Mint kifejtette, az intézményhez számos, szakmailag jelentős felajánlás érkezett, melyet szándékukban áll elfogadni, de a múzeum épületének korlátozott a befogadóképessége.
„A felajánlásokat semmiképpen nem utasítjuk vissza, hiszen értékes gyűjteményekről van szó. Terjeszkednünk kell, és ha az egyesületi tagok zöld utat adnak, pályázatokból felépítünk a jelenlegi épület mellé egy egylégterű kiállítótermet” – számolt be terveiről az igazgató. A Vadon Egyesület a Vadászati Múzeum egyéves évfordulójára két napos rendezvénysorozatot szervez május 15-16. között. Csütörtökön 18 órától Meszelényi Attila festőművész Vadon című kiállítására, pénteken Hidvégi Béla Vadászati élmények a nagyvilágból című előadására várják az érdeklődőket.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
szóljon hozzá!