Hirdetés

Nagy Feró és a Beatrice új albumot készített tizenkét év után

Vidámság és rock & roll címmel tizenkét év szünet után készített ismét stúdióalbumot Nagy Feró és a Beatrice; október 8-án a budapesti Kisstadionban a csapat a frontember egész pályafutását áttekintő koncertet ad számos vendéggel.

Hírösszefoglaló

2011. május 27., 11:052011. május 27., 11:05

A 65 éves Nagy Feró szerint az új koronggal bebizonyítják, hogy nem nosztalgia- zenekarként működnek. „Talán még mi is elhittük magunkról, hogy nosztalgia-zenekar vagyunk, de most nagyon sok kínlódás után szerintem olyan anyagot tettünk le az asztalra, ami miatt a fiatal zenekarok egyfajta váratlan vetélytársat látnak majd bennünk” – fogalmazott az énekes-szövegíró a lemez szerdai budapesti bemutatóján.

A Nagy Feró-féle, babos kendős, punkos Beatrice 1978-ban alakult, annak idején betiltották a zenekart, és az ősfelállásnak nem lehetett lemeze. (A kivételt az 1980-ban megjelent, az LGT-vel és az Omegával közös kisstadionbeli koncert jelentette, rajta három Beatrice-dallal.) A zenekar 1987-ben újraalakult, azóta sok régi és új felvételük megjelenhetett, számos tagcsere történt, az állandóságot Feró jelenti. A Vidámság és rock & roll tizenkét évvel követi a legutóbbi stúdióalbumot, az 1999-ben kiadott Vakaroma című lemezt; az új anyagon Magasvári Viktor gitározik, Laczik Ferenc basszusgitározik és a frontember fia, Nagy Hunor Attila dobol. „Kicsit öncélúak lettek a szövegek, olyan értelemben, hogy sok belső titkot elárulok abból, miként érzem magam a világban. Ezen az alapon a cím lehetett volna Kollektív elhülyülés is, ami az egyik szám címe, de végül a pozitív üzenet mellett döntöttünk” – mondta Nagy Feró. A Vidámság és rock & rollra (kiadó: Universal Music) négy régi szerzemény is felkerült új köntösben: a Katicabogárka, a Kifakult sztár, a Nagy árat fizettünk, valamint a Mielőtt elmegyek.

„Három-négy évvel ezelőtt valaki megkérdezte tőlem, miért nem játsszuk azokat a régi dalokat, amelyeket az évtizedek során szövegíróként más együtteseknek készítettem. A Mielőtt elmegyek című számot például 1985-ben írtam a Bikininek, mindenki D. Nagy Lajossal ismeri, de az új albumunkra megcsináltuk a mi verziónkat az én énekemmel. Mit mondjak, alaposan átdolgoztuk, akárcsak a Katicabogárkát, amelyet már több mint három évtizede játszunk” – fejtette ki. Nagy Feró és a Beatrice október 8-án a Körcsarnokban nagyszabású koncertet ad, amelyen az énekes valamennyi korszakából (például ős-Beatrice, ős-Bikini, a Pokolgépnek írt dalok, István, a király) játszani fognak, méghozzá meghívott vendégekkel. Nagy Feró közölte: a koncertre meghívta Wolf Katit is, aki az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte Magyarországot. Mint elmondta, az október 8-i koncerten például elénekli majd az annak idején a Pokolgépnek írt Átkozott nemzedéket is, de nem heavy metal, hanem „ricsés” stílusban.

Arra a kérdésre, szerinte a rajongóknak „belefér-e”, hogy egy Beatrice-lemez egyik számában – a Kollektív elhülyülés című dal televíziós verziójában – Geszti Péter rappel, Nagy Feró arról beszélt, a műfajokat ma már nem lehet szétválasztani egymástól, és ami tetszik nekik, azt nyugodtan bevállalhatják. Ugyanakkor leszögezte, hogy nem fog énekelni Geszti új formációja, a Gringo Sztár lemezén.

„A Kollektív elhülyülés című dal egyébként elsősorban az internetes fórumozókról szól, vagyis arról, hogy az emberek manapság mindenkinél mindent jobban tudnak, és megmondják még azt is, miként élj” – jegyezte meg Nagy Feró.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés