
Hangulatos tud lenni egy utcazene-fesztivál, és eddig még sosem szerveztek hasonló rendezvényt a kincses városban, így a legfőbb ideje volt – válaszolta a Krónika kérdésére Székely Kinga, az első Kolozsvári Utcazene-fesztivál főszervezője.
2015. június 12., 10:042015. június 12., 10:04
A különleges zenei rendezvényt június 20-án tartják a Sétatéren. A főszervező elmondta, 14 zenekar nevezett be a fesztiválra, a fellépőknek pedig összesen 15 percük van meggyőzni a szakmai zsűrit arról, hogy ők a legjobbak.
„Akinek ez sikerül, azé lesz a fődíj. A zenészek ugyanis nem csak az élményekkel gazdagodhatnak: a fődíj összege 2500 lej, de a második helyezettnek sem kell beérni a frissen szerzett rajongókkal, az 1300 lejes jutalom nem is hangzik rosszul. A dobogóra is érdemes még felférni, 500 lej ugyanis nem rossz napidíj” – ecsetelte a főszervező.
A tervek szerint délelőtt 11 órakor kezdődik a rendezvény a Sétatéren, délben 20 perc szünetet tartanak, ám a közönség ekkor sem fog unatkozni, hiszen ez idő alatt ördögbotos előadást láthatnak. A szervezők arra is gondoltak, hogy programmal töltsék ki azt az időt is, amíg a zsűri visszavonul és eldönti, hogy kik lesznek a díjazottak.
Ezalatt ugyanis kerékpárfejlesztő versenyt tartanak, ahol a versenyzők bemutatják, hogyan, milyen extrákkal szabták személyre biciklijüket. A verseny győztese vásárlási utalványt kap, amelyet a Puremotion kerékpárszaküzletben válthat be.
Kérdésünkre Székely Kinga elmondta, noha több erdélyi városban is szerveznek a nyáron utcazene-fesztivált, azok kivétel nélkül önálló rendezvények. Hozzáfűzte, természetesen tartják a kapcsolatot a szatmárnémeti és marosvásárhelyi fesztivál szervezőivel és együttműködnek, hiszen mindenkinek jól jön a kölcsönös segítség.
Székely Kinga hozzátette, mivel a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) idén ünnepli 25. születésnapját, egy tetőtéri bulit szerveznek a Balcony TV-vel közösen Roof Top Party néven.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!