
A Román Nemzeti Bank több mint 200 tonnás aranytartalékát megmentő II. világháborús titkos akciónak állít emléket egy új, kedden megnyílt múzeum.
2016. július 27., 15:042016. július 27., 15:04
2016. július 27., 16:532016. július 27., 16:53
A múzeum alapítását Mugur Isărescu, a román jegybank kormányzója kezdeményezte 2007-ben. A létesítmény az 1944 és 1947 közötti, Neptun fedőnevű titkos akciónak kíván emléket állítani, amelynek során a román hatóságok több mint 200 tonna aranyat menekítettek az oroszok elől a dél-romániai Tismana kolostor mellett lévő barlangba. A múzeumot ugyanabban a barlangban rendezték be, ahol elrejtették az aranyat.
A román hatóságok a jegybank akkori vezetőségének kezdeményezésére rejtették el a kincset, mert féltek, hogy az is az oroszok kezére kerül, akárcsak az I. világháború idején 93 tonna román arany.
A román hadsereg felügyeletével 1944. július 11. és 22. között szállíttatták a tismanai kolostorba azt a több mint 4 ezer ládát, amely a rudakból és pénzérmékből álló 215 tonna aranyat tartalmazta. A román jegybank vezetősége ugyanazon év szeptemberében döntött úgy, hogy a kincset a kolostorhoz tartozó barlangban rejtik el, mert ott nagyobb biztonságban van.
Az arany ennek a titkos akciónak köszönhetően maradt Romániában, 1947-ben szállították vissza Bukarestbe. A Neptun-akció ötven évvel később vált publikussá, így csak ezt követően kezdődhetett el a történtek feltárása a jegybank archívumában levő dokumentumok alapján, amelyek a most megnyílt múzeumban is megtekinthetők.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!