Hirdetés

Muzeális értékű kórházi liftek – Segesváron 125 év után kicserélnék a kézi meghajtású felvonókat

A kézi meghajtású liftek a segesvári kórház jelképeivé váltak, így semmiképpen nem dobják ki őket •  Fotó: Szucher Ervin

A kézi meghajtású liftek a segesvári kórház jelképeivé váltak, így semmiképpen nem dobják ki őket

Fotó: Szucher Ervin

Amennyiben elkészül a terv, az idén végre kicserélhetik a segesvári kórház 125 éves kézi meghajtású liftjeit. A Monarchia idejében készült, muzeális értékű három felvonó közül egyet a kórház udvarán állítanának ki, egyet pedig megtartanának. A harmadikra a városi múzeum tart igényt.

Szucher Ervin

2021. február 21., 13:582021. február 21., 13:58

Míg a müncheni 182 méter magas Olimpia-toronyba mindössze 27 másodperc alatt röpít fel a lift, a segesvári kórház földszintjétől az első emeletig esetenként két, máskor három percig is tart az „utazás”. Mindez annak függvényében, hogy aznap az izmosabbik vagy a kevésbé kigyúrt ápoló a szolgálatos, netán kolléganője kipihenten érkezett munkába, vagy sem. Ugyanis

miközben az angliai bányákban már a 19. század közepétől gőzgéppel hajtott felvonókat alkalmaztak, 1880-ban pedig a német Ernst von Siemens megépítette az első elektromos liftet, Segesváron 2021 elején még mindig kézi meghajtású felvonókat használnak.

Hirdetés

Pedig „már” hat évvel ezelőtt elkészült a dokumentáció a három régi lift kicserélésére, az önkormányzat megszavazta a szükséges összeget, a kórház többször is meghirdette a versenytárgyalást, ám egyetlen vállalkozó sem jelentkezett.

Ovidiu Mălâncrăvean leköszönt polgármester szerint a tervezésre és kivitelezésre eredetileg megszabott egyéves határidő ijeszthette el az érdeklődőket.

Idézet
Nagy-Küküllő vármegye egykori regionális kórháza műemlék épületnek számít, esetében csupán az építkezési engedély beszerzése legalább egy évig húzódhat”

– magyarázta az ismétlődő kudarc okát a volt elöljáró. Mălâncrăvean lapunknak elmondta, a városháza legutóbb a tervezés és a kivitelezés szétválasztásáról döntött, ami a határidőt is lényegesen kitolta. Ilyen körülmények közt azonban a pályázók számára kissé vonzóbb lett a több mint egy millió lejre becsült beruházás megvalósítása. A tervek éppen készülőfélben vannak, és a legújabb ígéret szerint az idei esztendő tavaszán a kivitelezésre is sor kerülhet.

A hordágyas lépcsőzésnél mindenképpen jobb

A korszerű liftek beszerzéséig maradnak a kötéllel húzott felvonók, ölben cipelik a hordágyakat, betegeket.

Műszaki vizsga hiányában a lifteket elvileg nem szabadna használni.

Csakhogy a felvonók ellenőrzését végző cégek a villanymotorral ellátott liftek vizsgálatára szakosodtak, így afféle patthelyzet alakult ki a kórház és az ellenőrző hatóság között.

Segesváron a motort az emberi kar jelenti, amely kötelet húz. Az áttétes mechanizmusnak köszönhetően a kötélhúzás nem jelent különösebb próbatételt, Cătălin Cândea főorvos becslése szerint egy kilencéves gyermek gond nélkül felvonhatja az akár tíz személlyel is megrakott kabint. Csakhogy ehhez rengeteg gyors karmozdulatot kellene elvégeznie. Ha valakinek nyolc órán keresztül a felvonó működtetésével kellene foglalkoznia, már a tízórai előtt kivörösödne a tenyere, másnapra pedig izomláz gyötörné. Ezért

a lifteket csak kivételes esetben használják, amikor a betegnek valóban nagy nehézséget jelent eljutni egyik szintről a másikra.

A hordágyakkal meg az ölben való cipeléssel az a gond, hogy amennyiben az éjjeli váltásban két asszisztensnő dolgozik, meg se tudnák mozdítani a nagyobb testsúlyú betegeket, nemhogy még fel- vagy lecipeljék őket. Érthető módon a tervezett beruházásnak a legjobban a kórház személyzete örül.

Ipartörténeti remekmű

Cândea doktor, aki vérbeli idegenvezetőként aprólékosan és élvezetesen tud mesélni az eredeti felirat szerint a budapesti Dávid utcai gépfelvonó gyárban 1896-ban készült liftekről, tudni véli, hogy

a kórház eddigi 125 éves történelmében soha nem hibásodtak meg a felvonók.

Az időnként cserére szoruló vaskos köteleken kívül minden egyes alkatrész eredeti: az acélkábel, a vaslánc, a kétoldali tölgyfaoszlop, a fékrendszer, a kabin, a bejárat előtti kovácsoltvas kerítés, a padláson az óriáscsiga. „Valamelyik tévériportban azt állították, hogy a mi kórházunkban csúfot űzünk a betegekből, mert ládában vagy dobozban szállítjuk, akár az állatokat. Azon túl, hogy valóban régi és lassú, rendkívül biztonságos. Szerintem ez ipartörténeti remekmű, amire büszkéknek kell lennünk. Kérdem én, melyik japán turista nem fizetne öt eurót, csakhogy liftezhessen egy kézi meghajtású felvonóval? Olyannal, amilyen tudtommal Európában egyetlenegy működik még, a frankfurti vásárcsarnokban” – fejtette ki Cătălin Cândea.

A kórház vezetősége is tudatában van annak, micsoda muzeális érték birtokában van. Éppen ezért,

a három új liftből csak kettőt szerelnének a régiek aknájába, a harmadik az épület külső falán futna végig. Így az egyik „őskori” felvonót sikerülne megmenteni,

míg a további kettő közül az egyik a városi múzeumba kerülne, a másik pedig Tanászi Sarolta kórházmenedzser reményei szerint az intézmény udvarán, egy üvegkalitkában kapna helyet. „A kézi meghajtású liftek a segesvári kórház jelképeivé váltak, így semmiképpen nem kallódnának el, hisz épített múltunk egy részét jelentik” – büszkélkedett az egészségügyi intézmény új vezetője, hozzátéve, hogy a feljegyzések szerint a személyzet eddig hét egészségügyi minisztert sétáltatott meg a 125 éve szüntelenül és hibátlanul működő „fadobozokkal”.

 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés