
2012. július 04., 09:372012. július 04., 09:37
Ez az első alkalom, hogy valamennyi generátor egyszerre működik és áramot termel. Az áradások évszakának megérkeztével egyébként hétfőn este a Jangce felső szakaszán a folyó áramlásának sebessége elérte a másodpercenként 34 ezer köbmétert, ami indokolttá tette valamennyi generátor beindítását. A generátorok egyenként 700 megawatt teljesítményre képesek. Az 1993-ban kezdett, összesen 180 milliárd jüan (28 milliárd dollár) költségű Három Szoros erőmű összesített kapacitása 22 500 megawatt. A Jangce, amely a világ harmadik leghosszabb folyója, a Tibeti-fennsíkon ered, és csaknem 6000 kilométeres útja a Kelet-kínai-tengerben ér véget. Különösen középső szakasza évszázadokig rendkívül árvízveszélyes volt, kiöntött vize több százezer ember halálát okozta, sok milliót tett hajléktalanná. Az erőmű másfél kilométeres szélességével és 181 méter magas gátjával 632 négyzetkilométer területű tavat duzzaszt a folyón, a maga nemében a világ legnagyobbja. Építését, elsősorban a környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt, sokan vitatták. n Hírösszefoglaló
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.