
Fotó: Veres Nándor
Idén is ráirányítja a férfiak figyelmét a prosztata- és hereproblémák veszélyeire a csíkszeredai Fun Fm Rádió, amelynek kampánya a nemzetközi Movember mozgalomhoz csatlakozott.
2014. november 05., 16:522014. november 05., 16:52
2014. november 05., 17:182014. november 05., 17:18
A november folyamán zajló kampány célja rávenni az erősebbik nem képviselőit, hogy menjenek szűrésre, így ugyanis megelőzhető a prosztata- és hererák kialakulása. „A férfiak kevesebbet foglalkoznak egészségükkel, mint a hölgyek, talán azért is, mert sokan vallják, hogy az „igazi férfi\" szívós, kőkemény és nem szalad orvoshoz minden kis bajjal. A mozgalom célja, hogy megváltoztassa az efféle látásmódot, hiszen a gyakori prosztatamegbetegedés megelőzhető rendszeres szűrővizsgálattal\" – fejtette ki Günther Ottó.
A rádió programigazgatója hangsúlyozta, elgondolkodtatók a tavalyi Movember kampány statisztikai adatai. A vizsgálatok nyomán harminc húgyúti megbetegedést diagnosztizáltak. Tizenhét esetben derült ki, hogy esély van a prosztatarák esetleges kialakulására, négy esetben pedig prosztatarákos elváltozást észleltek, még kezelhető fázisban – és mindezek tünetmentes esetek voltak.
„A hölgyeket sem zárjuk ki az egy hónapos akcióból, hiszen ők győzhetik meg férfitársukat, hogy bekapcsolódjanak. Mondják el nekik, hogy bajuszt jó ügyért növeszteni még vonzó is\" – fordult a hölgyekhez Günther, aki elöl jár a jó példával, maga is megborotválkozott a hónap elején.
A visszajelzések alapján máris gyarapszik a csíkszeredai bajusztestvérek sora. Egyelőre eddig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem több férfidolgozója állt be a mozgalomba, illetve csatlakoztak Csík Terület Ifjúsági Tanácsának fiataljai is.
„Többen is jelentkeztek a rádiónál, mondván, fotózzuk le őket lecsupaszított arccal, mert be akarnak állni „bajusztestvérnek”. De tudunk sportolókról, elöljárókról, akiknek szándékukban áll csatlakozni a mozgalomhoz. A kampány védjegye az egy hónapon át növesztett bajusz. Pajesz, kecskeszakáll vagy bármilyen más típusú arcszőrzet nem engedélyezett” – mondta el Günther.
A Movember-mozgalom egészségügyi partnere idén is a csíkszeredai Uropraxis – Urológiai és Vesekőtörő Központ, ahol legalább száz ingyenes vizsgálatot ajánlottak fel mindazoknak, akik november 1-jén lecsupaszítva arcukat, részt vesznek a kampányban és november 30-ig bajuszt növesztenek. Günther Ottó fontosnak tartotta kiemelni, a tavaly a kampányban részt vevőknek kiosztott hűségkártya idén is érvényes.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!