
A sepsiszentgyörgyi Alpin Sport Egyesület nyolcadik alkalommal szervezi meg a „Mont Blanc kezdőknek” expedíciót. Tulit Zsombor a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, egészséges életmódot, mozgást kedvelő, hegyet szívesen járó felnőttek jelentkezését várják, akik már részt vettek legalább 2-3 napos hazai hegyi túrán.
2014. április 03., 18:362014. április 03., 18:36
Az egyesület biztosítja a felszerelés egy részét, a tapasztalattal rendelkező kísérőt, valamint az utazási költségek egy részét. Az elmúlt években Tulit Zsombor már több tucat kezdőt kísért fel Nyugat- Európa legmagasabb csúcsára.
Tavaly az egyesület felhívására ötvenötön jelentkeztek, közülük tízen indultak el és fel is jutottak a 4810 méter magas csúcsra, bebizonyítva, hogy a hegyet szerető, de tapasztalattal nem rendelkező egészséges emberek is képesek magashegyi teljesítményekre.
Az idei expedícióra szeptember elején kerül sor, jelentkezni április 30-ig lehet a zsombor@t3kiado.ro címen. Az első felkészülést május 10-én tartják.
Tulit Zsombor ugyanakkor elmondta, újabb hegycsúcs meghódítására készül a Székelyek a magasban expedíciósorozat négy tagja: április 6-án, vasárnap indulnak, hogy feljussanak az Ararát hegység 5165 méteres főcsúcsára.
Az Ararát hegység Törökország és Örményország határának közelében fekszik, török katonai területnek számít, csak külön engedéllyel látogatható. A hegy neve asszír eredetű, az I. évezredi Urarturól kapta.
Ararát Királyságot jelent, a Biblia özönvíz történetében az Ararát csúcsán „ért partot” Noé bárkája. Tulit Zsombor elmondta, fókabőrrel borított sílécen másznak fel hegyre, és besíznek a csúcsról. Az Ararát technikailag nem jelent nagy kihívást, felkészülésnek szánják ezt az engedélyeztetési fázisban levő Mustagh Ata expedíció előtt – a Kínában található 7546 méteres csúcsot még az idén megpróbálják meghódítani.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!