Mitől fél a magyar ember?

A félelem nagyon sok ember életének része: olyan erő lehet, amely lebilincsel, vagy éppen előrelendít, arra késztet, hogy változtassunk. Mitől fél a magyar ember? Valóra válnak a félelmeink? Van, aki már egyáltalán nem fél semmitől? Mi segít kioltani a félelmet? Ezekre a kérdésekre derítenek fényt a 200 személy bevonásával készült felmérés eredményei. A megkérdezettek 18–69 év közöttiek, 70 százalékuk nő, 30 pedig férfi. 14 százalékuk azt válaszolta, nem fél vagy már nem fél semmitől. A felmérés eredményeiből kiderült, hogy azoknak, akik félelem nélkül élnek, a többségük napi rendszerességgel él spirituális életet.

Az adatok alapján valószínűsíthető, hogy a spirituális nyitottság és életszemlélet mintegy védő tényező lehet a félelemmel szemben. Az összesített válaszok alapján kiderült, hogy a megkérdezettek 86 százaléka félelemben él. Ez igen nagy arány, amely arra enged következtetni, hogy az érzés nemcsak egyéni, hanem kollektív probléma is. A kérdés, amely azt boncolgatta, hogy ki mitől fél, érdekes eredményekhez vezetett. A felmérésben résztvevő 200 személyből 172 vallotta be, hogy fél valamitől. Közülük 32 személy azonban nem vallotta be félelmének okát.

A félelem tíz leggyakoribb oka

A lista legalján, a 10. helyen a sötétségtől való félelem áll, míg a magasságtól való félelem a 9-ik helyen. A nyolcadik leggyakoribb félelem a zoofóbia, vagyis állatoktól való rettegés. Az állatoktól való félelmet leggyakrabban a kutya, kígyó, béka és a pók váltja ki. Érdekes módon a vártnál kevesebben szoronganak a hétköznapi életben az anyagi nehézségek miatt. Akik azt vallották, hogy félnek a pénztelenségtől, többnyire a következő szakmákban tevékenykednek: könyvelő, eladó, kisvállalkozó, tanár, egészségügyi dolgozó. Az ágyhoz kötöttség, a lebénulás, az önellátó képesség elvesztésének gyakorisága a hatodik helyre került a listán és leginkább a nyugdíjasokra és háziasszonyokra volt jellemző.

Azok a félelmek, amelyek egy másik személyhez köthetők, leggyakrabban a 20–30 éves lányokra jellemzőek. Ez a csoport rendszerint attól szorong, hogy mit gondolnak, mondanak vagy éreznek mások velük kapcsolatban, félnek a manipulációtól, a hűtlenségtől, az agresszivitástól. A negyedik leggyakrabban előforduló a halálfélelem: úgy tűnik, sok ember életében jelentkezik a hétköznapokban ez az érzés. A jövőtől való félelem harmadik helyre került: legnagyobb részt a diákokat és a nyugdíjasokat érinti. A betegségektől való félelem \"ezüstérmes\" a félelmek listáján. Gyakorlatilag minden betegségkategória megjelent az infarktustól a rákos megbetegedésig. Az egyedüllét és a magány a legerősebb és leggyakrabban előforduló félelem, így ez a tanulmányban résztvevők elsőszámú félelme. A magány leginkább a 25–30, illetve az 55–60 éves nőket aggasztja.

A félelem leküzdése

A kérdőív a továbbiakban kitért a félelemkezelési erőforrásokra is. A megkérdezettek 51 százaléka abban bízik, hogy önmaga képes leküzdeni a félelmét. Ezek a személyek különböző technikákhoz folyamodnak félelmük leküzdésére: ilyen az önkontroll, pozitív gondolkodás, légzési gyakorlatok, vagy csak egyszerűen a félelem figyelmen kívül hagyása, vagy elfojtása. A megkérdezettek 19 százaléka segítséget kérne, mert úgy érzi, nem képes egyedül megbirkózni a félelmeivel. Itt a családnak, barátoknak, terapeutáknak jut szerep. A résztvevők 30 százaléka a spiritualitás, az Istenbe vagy felsőbb erőbe vetett hit, az ima erejével tud szembenézni félelmeivel és enyhíteni azokat.
\"Amitől félsz, attól nem szabadulsz\"

Arra a kérdésre, hogy valaha megtörtént-e, hogy valóra váljon a félelme, a megkérdezettek 68 százaléka igennel válaszolt. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az érzelmi intelligenciára, amely az életben való helytállás és sikeresség egyik alapvető kulcsa. Az önismeret, a személyiségfejlesztés a különböző spirituális és energetikai technikák egyre inkább teret hódítanak. Pszichológiai szempontból a félelem úgy határozható meg, mint mély nyugtalanságérzet, zaklatottság, valódi vagy képzelt veszélyre adott reakció. Valójában egy túlélési mechanizmus része, ami segít megvédeni az életünket. Ha nem tudok úszni, akkor félek a víztől, mert az veszélyeztetheti az életemet. A szakemberek négy alapérzelemről beszélnek: ide tartozik a félelem mellett az öröm, a harag és a szomorúság is.

A génekben hordozzuk a félelmet

Egyes vélemények szerint a félelem szükséges és elkerülhetetlen érzés, amely bele van írva a genetikai állományunkba és ösztönszerűen működik. Az evolucionista elméletek alátámasztják azzal, hogy valójában a legtöbb ösztönös félelmünk azért jelentkezik, mert az már az őseink számára is félelmek forrása volt. Például a velünk született félelem a sötétségtől, víztől, magasságtól, vadállatoktól őseinktől öröklött érzés.

Megtanulható a félelem?
Ha egy gyerek sorozatosan azt látja, hogy a szülők megijednek vagy félnek valamitől, akkor ő is megtanul félni hasonló dolgoktól. A félelem direkt módon is megtanulható, kondicionálható. Egy autóbaleset után a legtöbb emberen eluralkodik a félelemmel reagál, amikor ismét autóba ül. A pszichológia és az idegtudományok a félelmet velünk született ösztönös, természetes reakciónak tekintik, amely szoros összefüggésben áll az agy és idegrendszer működésével és az élet során átélt eseményekkel.

A kóros félelem

A pszichiátria ezzel szemben a félelem kóros patológiás formáit kutatja és gyógyítja. A szorongás a félelem elmosódottabb, tudatos okot nélkülöző formája. Ha a félelem ellenőrizhetetlenné fokozódik, akkor pánikzavar alakul ki. Az elmegyógyászat a patológiás, irracionális, kontroll nélküli, bénító félelmet fóbiának nevezi. A fóbia esetében nem kell, hogy jelen legyen a félelem tárgya, elég egy gondolat, ami rá emlékeztet és, mint egy gyújtózsinór berobbantja az érzést. Legismertebb irodalomban jegyzett fóbiák: klausztrofóbia (bezártságtól való félelem), agorafóbia (terektől való félelem), arachnofóbia (pókoktól), nictofóbia (sötétségtől), cancerofóbia (rákos megbetegedéstől), tanatofóbia (haláltól való félelem).

A pszichiátria nagy hangsúlyt fektet a személyiségzavarok tanulmányozására, és arra a következtetésre jutott, hogy egyes személyiségjegyekre nagyobb mértékben jellemző a félelem és szorongás. A szorongó-elkerülő típusokban állandósul a félelem, az ilyen személyiség óvakodik az új helyzetektől, mert fél, hogy kiközösítik, megalázzák, leértékelik. Dependens személyiségjegyek esetében patológiás kötődés alakul ki: ezek az emberek hajlamosak arra, hogy mindent megtegyenek másokért. Ezért félelmük arra irányul, hogy nehogy elveszítsék a másik ember szeretetét és a vele való kapcsolatot.

A kényszeres személyek olyan világot építenek maguk köré, amely magas erkölcsi szabályokat követ, mindennek tökéletesnek kell lennie, és ezt elvárják másoktól is – attól félnek, nehogy elveszítsék a kontrollt a világuk fölött és minden összedőljön. Nemcsak a lélektanban és pszichiátriában van jelentősége a félelemnek, hanem a spirituális tanok is sajátos megközelítéssel magyarázzák a félelem érzésének a megnyilvánulását.

A félelem tudatmezeje

A spirituális megközelítést a kvantumfizika legújabb eredményei is megerősítik. Évtizedek óta ismert, hogy az univerzum energia. Az érzékszerveinkkel érzékelt fizikai világ ennek az energiának egyfajta sűrűbb rezgésű, alacsonyabb vibrációjú megnyilvánulása. De ami számunkra láthatatlan és érzékszerveinkkel felfoghatatlan, az valójában az univerzum közel 96 százaléka. Energiatér, amely információt hordoz, önmagát szabályozni képes, tehát élő tudatos tér. Ennek a tudatos mezőnek a részét képezi az emberi tudat is. Ez alkotja meg a valóság minden dimenzióját (fizikai, mentális, érzelmi, spirituális szinten).

A tudatkutatás kiemelkedő egyénisége, pszichiáter, spirituális tanító David R. Hawkins a félelmet alacsony kalibrációjú tudatszintnek tartja, amely a 0–1000 közötti tudattérképen a 100-as szinten kalibrál. Ebből adódóan ez a tudatszint egy alacsony energiaszint, amely nem az életet támogatja. Aki ebben a tudatmezőben él – a szerző szerint – bármikor és bármivel kapcsolatban félelmet, szorongást érez, mert ez az energia, mint előtag rákapcsolódik minden életeseményre. Az ilyen ember folyton retteg. Hawkins szerint csak a tudatszint növelésével érhető el az, hogy kilépjünk ebből az állapotból. Ahogy emelkedik a személy tudatossága a kalibrációs skálán, a 200-as értéknél a bátorság, míg az 500-as értéknél a szeretet veszi át a félelem helyét.

A félelem illúzió

A keleti tanítások által felismerhetjük, hogy az elme, illetve a folytonos gondolatok illúziókat szülnek. A félelem is ilyen illúzió és szoros kapcsolatba hozható a kognitív, mentális folyamatokkal. Nem egy helyzet hozza létre a félelmet, hanem mindaz, amit beleképzelünk, gondolunk róla, amilyen mentális filmet pörgetünk le az adott történéssel kapcsolatban.
Az ember gyakorta az elmével és a testtel azonosul elhanyagolva a lénye spirituális dimenzióját.

Minden félelem forrása a halálfélelem

A testtel és az anyagi világgal való azonosulás olyan életfelfogást alakít ki, amely az életet csak az anyag létezésével kapcsolja össze. Következésképpen a halál által az anyag megszűnik létezni. Az ilyen életszemlélet viszont megszüli a legerősebb félelmet és minden félelem ősét, a halálfélelmet. Az univerzum \"egységéből\" való kiszakadás szüli a különválás illúziója által a \"Fél-elemet\" azaz a félelmet. Ehhez az egységhez való visszatérés, a tudatnak a szeretet szintjére való emelésével oltható ki csak a félelem érzése. Mert a félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a szeretet. Ahol szeretet van, ott nincs félelem. A félelem aktuális probléma nemcsak egyéni, hanem kollektív szinten is, befolyásolja gondolatainkat, érzéseinket, döntéseinket, cselekedeteinket és sorsunkat. Leggyakrabban mi magunk vagyunk a saját félelmeink megteremtői, függetlenül attól, hogy ezt tudatosan vagy nem tudatosan tesszük. Ha sikerül a félelmet felismerni, elfogadni, átminősíteni, akkor a saját életünk is átminősül és ezt csak egy módon érhetjük el – az örök érvényű tanítás révén – \"ismerd meg önmagad.\"

Dr. Ilyés Zsolt,
a marosvásárhelyi 2. számú pszichiátriai klinika
munkatársa