
Mága Zoltántól Bakó Béla Pál ferences atya vette át a jótékonysági koncerten összegyűlt adományt a marosvásárhelyi Vártemplomban
Fotó: Facebook/Mága Zoltán hegedűművész
Harminc árva gyermeknek nyújtottak segítséget Mága Zoltán 100 templomi jótékonysági koncertsorozatának első, marosvásárhelyi eseményével, ahol mintegy 15 ezer lej gyűlt össze – közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. március 21., 12:572018. március 21., 12:57
2018. március 21., 12:582018. március 21., 12:58
A közleményben azt írták: a támogatás teljes összegét helyben adták át a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás számára, amelyet Bakó Béla Pál ferences atya vett át.
Az árvákat gondozó Pál atya az eseményen köszönetét fejezte ki gondozottjai nevében, és hangsúlyozta, a támogatás a lehető legjobbkor jött, hiszen fűtési számlára, élelemre, és ruházatra is kell költenie.
A közlemény szerint Mága Zoltán a rendezvényen arra emlékeztetett arra, hogy az első 100 templomi koncert – amely szintén bejárta Erdélyt – s a Hangok és Harangok fesztiválsorozat során mintegy 200 millió forintot (átszámítva 3 millió lejt) gyűjtöttek össze. Hozzátette, bízik abban, hogy az idei karitatív misszió felülmúlja a korábbiakat.
A közlemény szerint az ökumenikus jótékonysági missziót a Pro Caritate díjjal is kitüntetett hegedűművész
A százállomásos jótékonysági koncertsorozat megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja.
Mága Zoltán kedden Csíkszeredában is fellépett. A hegedűművész Facebook-oldalának közlése szerint Mága Zoltán a Szent Ágoston plébániatemplomban 1500 fős közönség előtt tartott koncertjén a város és egész Székelyföld magyarságától azt kérte, arra biztassak mindenkit, vigyék jó hírét a határokat nem ismerő, az egész Kárpát-medencét átölelő jótékonysági koncertsorozatnak, amely a magyarságunkért és a jövőnkért kelt életre.
A hegedűművész csíkszeredai koncertjén
Fotó: Facebook/Mága Zoltán hegedűművész
A következő napokban Sepsiszentgyörgy, Nagyegyed, Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad templomaiban folytatódik a karitatív misszió az RMDSZ nőszervezetének szervezői segítségével, majd Szolnokon, Miskolcon, a szegedi dómban, Budapesten és a debreceni református Nagytemplomban lép fel Mága Zoltán.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!