
2010. március 23., 10:092010. március 23., 10:09
Eva Braun 17 éves volt, amikor 1929-ben először találkozott a náci vezetővel. „Nem volt olyan szende és engedelmes, mint amilyennek lefestették a dokumentumfilmekben és a korral foglalkozó könyvekben”– mondta Heike B. Görtemaker, aki a hét végén mutatta be könyvét.
Az Eva Braun: Élet Hitlerrel című kötet ismét felkeltette az érdeklődést a nő iránt, aki 33 éves volt, amikor 1945-ben Hitlerrel együtt véget vetett életének a Führer bunkerében. A német tévék és rádiók dokumentumműsorokat sugároztak a könyv alapján, amely új fényt vet a történelem e mellékszereplőjére. Játékfilmet is terveznek az új életrajz felhasználásával. „Az emberek mindig azt gondolták róla, hogy nem több egy vonzó nőnél, aki történetesen egy szörnyetegbe szeretett bele, ám Braun fontos szerepet játszott Hitler belső körében” – mondta Görtemaker.
A könyvben az is szerepel, miként használta fel Eva Braunt Heinrich Hoffmann, Hitler fényképésze. A fiatal nőt Hoffmann oktatta a fotós szakmára. Eva Braun ebben az időben találkozott az akkor 40 éves Hitlerrel, és Hoffmann számára jól jött a náci párt vezetőjével kialakult kapcsolata, mert így a diktátorról magánfelvételekhez jutott – ugyanis Hitler megengedte a nőnek, hogy fotókat készítsen róla és filmezze. „Eva eladta az általa készített felvételeket Hoffmannak, így létrehozta a maga kis üzletét Hitler belső környezetében” – állította Görtemaker, aki történészként évekig dolgozott az életrajzon. A szerzőt megkérdezték, talált-e bármiféle bizonyítékot arra, hogy a Führer és Braun között szexuális kapcsolat volt – ezt ugyanis sokan kétségbe vonják a témát feldolgozó korábbi filmekben és könyvekben.
„Mindig ez volt a nagy kérdés. Hitler nem hagyott ránk erre vonatkozó bizonyítékot” – válaszolta Görtemaker. 1945 áprilisában, amikor a szovjet csapatok behatoltak Berlinbe, Adolf Hitler és Eva Braun összeházasodtak, majd két nap múlva végett vetettek életüknek. Götemaker szerint Eva támogatta Hitler öngyilkossági szándékát, erről tanúskodnak saját levelei is. A legutolsóban, amelyet nővérének írt, arra kérte őt, hogy őrizze meg Hitlerrel folytatott levelezését, hogy az emberek tudomást szerezzenek kettejük kapcsolatáról.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.