
2010. szeptember 10., 10:232010. szeptember 10., 10:23
„Tavaly óta harcolok valamivel, és ennek most ezzel a döntéssel vetek véget. Talán sokakat sokkol az elhatározásom, de azt jól megfontoltam. Arra a felismerésre jutottam, hogy több örömet és jobb személyes kapcsolatokat hozott számomra az elmúlt időszakban együtt dolgozni a Hail!, a Transatlantic és az Avanged Sevenfold zenekarral, mint amit a Dream Theater kapcsán jó ideje érzek” – indokolta döntését közleményében a világ egyik legjobb rockdobosának tartott Portnoy.
Mike Portnoy 1985. július 24-én alapította a Dream Theatert, amely az 1990-es évek elején vált a progresszív metál egyik élzenekarává, azóta folyamatos turnézásban vannak. „A Dream Theater a mindenem, a gépezet mégis kezd kiégetni. Úgy gondolom, hogy egy hosszabb leállással meg lehet menteni azokat a kapcsolatokat, amelyek a többi taghoz fűznek, valamint a zenekarhoz fűződő éhséget és inspirációt is. Remélem, a banda egyetért ezzel a megközelítéssel” – közölte a zenész. Hozzáfűzte: vérzik a szíve egy olyan Dream Theaterre gondolva, amelyben a dobost esetleg nem Mike Portnoynak hívják, de nem állhat a többiek útjába. A zenekar szintén közleményben biztosította a rajongókat arról, hogy januárban elkezdik az új album felvételeit, és a lemezt egy újabb világkörüli turné követi.
A banda alapítói közül Portnoy kilépésével John Petrucci gitáros és John Myung basszusgitáros maradt. Az énekes, a kanadai James LaBrie 1991 óta tagja a csapatnak, míg Jordan Rudess billentyűs tíz éve. A zenekarnak már második stúdióalbumával, az 1992-ben megjelent Images and Words cíművel sikerült az áttörés; a Pull Me Under azóta is elmaradhatatlan része a koncertrepertoárnak. Több biztató kísérlet (Awake, Falling Into Infinity) után a Dream Theater 1999-ben ült fel a progresszív metál trónjára a Scenes From a Memory című konceptlemezzel, amelynek története egy 1928-ban meggyilkolt fiatal nő esetét idézi fel. A két kevésbé sikerült stúdióalbum, az Octavarium (2005) és a Systematic Chaos (2007) után a tavaly megjelent Black Clouds and Silver Linings ismét egyszerre volt pörgős és kidolgozott, olyan, amilyen korábban a Scenes From a Memory.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.