
A mezítláb járás minden korosztálynak ajánlott, ugyanis nemcsak a lúdtalp és a bokasüllyedés kialakulását előzi meg, hanem az úgynevezett X- és O-lábúaknak a járásban és a megfelelő koordináció kialakulásában is segít, ezen kívül enyhíti a gerincproblémákat – hangzott el Székelyudvarhely mezítlábas parkjának hivatalos átadóján.
2013. augusztus 28., 16:162013. augusztus 28., 16:16
2013. augusztus 28., 16:162013. augusztus 28., 16:16
Hasznos, látványos dolgokat rövid idő alatt, minimális pénzösszegből is létre lehet hozni – mondta el Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke a keddi avatón, amelyen kiderült, a park elkészítéséhez 400 eurót sikerült összegyűjteniük az UFF-tagoknak, amit a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány megduplázott, így tudták megvásárolni a szükséges alapanyagokat.
Kerekes Magdolna Noémi gyógytornász, ötletgazda elmondta, munkája során nagyon sok szülőtől hallotta, hogy a városban nincs olyan övezet, ahol biztonságos mezítláb járni. Ezért tartotta szükségesnek egy mezítlábas park kialakítását, amelyben a rendszeres mozgás sok lábbal, talppal és gerinccel kapcsolatos probléma kialakulását megelőzheti, illetve enyhítheti. \"Az az egészséges ember, aki tetőtől talpig egészséges\" – fejezte be mondandóját a gyógytornász.
Az átadáson megköszönték az önkéntesek munkáját, és arra kérték a park használóit, hogy aki teheti, időnként tisztítsa meg, illetve töltse fel a sétálórészeket ágakkal, kaviccsal, kukoricacsutkával. Csergő József nyugalmazott testnevelő tanár elismerését fejezte ki a parkot kitaláló és létrehozó fiataloknak. Szerinte a mezítlábas járás igencsak egészséges, és nem utolsósorban a kisgyermekek mozgáskészsége is fejlődik azzal, hogy változatos terepeken kell járniuk. A park mellett elhelyeztek egy táblát, amelyen rövid használati utasítás is olvasható.
Simon Eszter
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!