Mesterségek régen és ma címmel hirdet fotópályázatot a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány, a pályamunkák kiértékelését, díjazását a XIV. Míves Emberek Sokadalma keretében tartják július 21-én.
2013. június 05., 13:512013. június 05., 13:51
A kiírásra Mesterségek régen és ma témában kizárólag saját alkotásokat lehet küldeni, pályázónként legtöbb hármat. Papír alapú, színes vagy fekete-fehér, eredeti vagy szerkesztett képekkel lehet pélyázni, az alkotásokat digitális és fényképpapírra kinyomtatott formában (A4-es méretben, 2000x3000 pixeles felbontásban) lehet benyújtani július 12-én 16 óráig az udvarhelyi Artera Míves Háznál. A beküldött alkotásokat szakértő zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt tizenöt fotót a Míves Emberek Sokadalmán állítják ki július 19. és 21. között, a legjobb két alkotást pedig díjazzák. A harmadik díjat a közönség kedvence nyeri majd el. A kiállított képeket a látogatók megvásárolhatják, az összeg pedig a pályázóé lesz.
Eredményhirdetést július 21-én tartanak az udvarhelyi Székely Támadt-várban. További információkért a 0749-219888-as telefonszám hívható, illetve az office@artera.ro és a 535600 Székelyudvarhely, Kornis Ferenc utca 8. szám postacímre lehet írni.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!