Hirdetés

Mesemaraton 2500 résztvevővel

Öt erdélyi megyében szervezett mesemaratont Orbán Balázs halálának 120 éves évfordulója tiszteletére a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a felolvasáson 2500-an vettek részt.

2010. február 19., 11:202010. február 19., 11:20

Öt megye 16 településén összesen 2526 gyerek részvételével zajlott a mesemaraton, melyet a Orbán Balázs halálának 120 éves évfordulója tiszteletére szervezett a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont.

A székelyudvarhelyi városi könyvtárban 6 iskolából 23 osztály és a Cimbora Gyerekek Klubja csoportjai olvastak fel, összesen 530-an. Itt még az esti órákban is sorban álltak a gyerekek, hogy felolvashassanak. „A rendezvény célja, hogy minél többen részt vegyünk a közös olvasásban: azok, akik szeretünk olvasni, és akiknek szeretnénk továbbadni az olvasás örömét.” – mondta el a Krónikának László Judit, a forrásközpont munkatársa, aki úgy véli, a közös felolvasásnak összekapcsoló ereje van. 

Az öt megyét (Hargita, Beszterce-Naszód, Maros, Kovászna és Kolozs) átfogó mesemaraton a meseolvasókat és a szervezőket is szép pillanatokkal örvendeztette meg: a Kolozs megyei Magyarvistán például egy első osztályos és egy 79 éves asszony olvasott együtt hosszasan. És hogy mitől is ilyen népszerű a mindössze egyéves hagyománnyal rendelkező mesemaraton?

„A diákok és a pedagógusok is azért szeretik, mert rendezvényünk nem a versenyről, nem a jó jegy megszerzéséről, hanem a kötetlen olvasásról szól. Itt mindenki felolvashatja kedvenc magyar meséjét, mondáját, a lényeg az, hogy kapcsolódjon Orbán Balázshoz vagy a magyarsághoz” – felelte kérdésünkre a szervező, aki azt is elmondta, hogy számára az egyik legnagyobb öröm, hogy idén bevonták a szórványmagyarságot is, hiszen besztercei, bethleni és árpástói gyerekek is tizesével mesemaratonoztak. Minden résztvevő erre az alkalomra készült, névre szóló könyvjelzőt kapott ajándékba, ez minden olvasáskor emlékeztethet majd a maratoni felolvasásra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés