Hirdetés

Mentőöv és bibliai kvíz

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kevesebb jegy és sör fogy, de több a sár a VI. Félsziget Fesztiválon, mint az előző években A Félsziget Fesztivál első és második napján a hűvös idő és a boszszantóan kitartó eső sem tudta megzavarni a hangulatot. A marosvásárhelyi Víkendtelepen változatos programok várják a táborozókat. Kevesebb jegy és sör fogy, sokkal több sár dagad, mint az elmúlt években – ezt mutatja az első két nap tapasztalata a Félsziget Fesztiválon.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2008. július 25., 00:002008. július 25., 00:00

Fotó: Gönczi Ákos

A hűvös idő és a szinte állandóan szemerkélő eső azonban nem szólt bele a hangulatba. Szerdán és csütörtökön is jó bulikba vethette be magát a Marosvásárhelyre érkezett fiatalság. A visszatérőnek számító Republic már az első este jól felmelegítette a hangulatot. Az együttes frontembere, Cipő hozta a kötelező formáját, slágereivel kárpótolva az esőben ázó ezreket. A Kispál és a Borz együttesre valamivel kevesebben voltak kíváncsiak, de akik éjfél után is dacolni mertek az esővel, nem bánták meg. „Ennél vizesebbek már úgysem lehetnénk. Másnapra meg úgyis megszárad mindenünk” – hangoztatták derűsen az egyik sörsátor szélén ácsorgó és az üveget kézről kézre adó kolozsvári srácok.

A mentő hit meg a mentőöv
Aki igazán szépet akart hallani, a Promissio meg a Mifike sátrát választotta, ahol fiatal református papok és világi segédjeik gondoskodtak a lelki táplálékról. Az áhítat mellett a sátor elé kifüggesztett napi menüben azonban szerepelt pantomim is és díjazandó bibliai kvíz. A sátorban néhány vállalkozó kedvű táborlakó éppen egy óriás puzzlet rakott ki. „Ez csak segédeszköz a mai témánkhoz – mondta Borsos Melinda, a Promissio elnöke. – Ma a teremtett világról beszéltünk, pénteken a megváltás témája kerül terítékre”. „Nemcsak hitre és a Megváltóra van szükségünk, hanem a biztonsági övre is” – bizonygatták a Rotaract Téka fiataljai. Sínekre helyezett gépkocsiülésük mintegy 8–16 km/h-s sebességgel gördült le mintegy öt-hat méteren, az ütközéskor a benne ülő és átkötött „próbababa” pedig valahányszor épen úszta meg. „Bár csak egy pár métert gurultam, és a sebességem is alacsony volt, ha nem használtam volna biztonsági övet, kirepültem volna. Az általunk készített szerkezettel azt akarjuk tudatosítani a fiatal gépkocsivezetőkben, hogy az öv életet ment” – ecsetelte az ütköző „manöken” szerepét vállaló Suba Csongor, akinek „járművét” a rendőrség képviselői is megcsodálták. Társa, László Róbert azt szeretné, ha a szerkentyűt az egész országban megsétáltathatnák, hogy minél több sofőrt vegyenek rá a mentőöv használatára. Akciójukat egy szomorú statisztikai adat is indokolttá teszi. E szerint a hazai gépkocsivezetők csaknem 79 százaléka nem köti be a biztonsági övét, amikor helységen belül vezet. Mint kiszámították, egy 40 km/h-s sebességgel történő frontális ütközés egyenértékű egy ötödik emeletről való zuhanással.

Hu-morzsák a Miért-sátorban
A koncertek előtti órákat egyesek az azelőtti éjszaka fáradalmainak kipihenésére vagy a feltöltődésre szánták. Utóbbira a Miért-sátor bizonyult az egyik legjobb helynek. A sörözésen kívül itt csocsózni, pókerezni vagy éppenséggel sakkozni is lehetett. A délután folyamán a legtöbb asztal foglalt volt. „Nem tudunk mi olyan jól sakkozni, de azért a csajoknak egészen jól imponálunk a tábla előtt” – próbált halálkomolynak tűnni egy „székelyföldi földi székelyként” bemutatkozó, húsz év körüli srác. Míg a túlsó asztalnál összekuncogó lányok valóban vele szemezgettek, alanyunk magasra emelte a fekete kockán álló futóját, és néhány kockával odébb, már a fehér mezőre helyezte. Közben a színpadot humorizálni próbáló jópofizók vették birtokukba. A közönség is el-elmosolyodott időnként, a ritkán felcsendülő, de igazán jó poénokat pedig nevetéssel jutalmazta. A nézők közt olyan is akadt, aki kidőlt – kevésbé a nevetéstől, sokkal inkább az elmúlt éjszaka fáradalmaitól.

Mit ígér a hétvége?
A hétvégére meteorológiai szempontból mindenképpen javulásra számít mindenki. A felhozatal is gazdagodik, pénteken fél 9-től Demjén Ferenc, majd a Cargo, a Viţa de vie és az egyesült királyságbeli Morcheeba lép színpadra, szombaton pedig a német Beatsteaks, a Vama és este fél 11-től a Felvidékről érkező Ghymes számít a fesztivál nagyágyúinak. A Humorfesztiválon szombaton Nagy István és Gáspárik Attila teszi a tisztjét. A sportvetélkedők is döntő szakaszukba érnek. A fénypontot a hagyományos RMDSZ–Miért politikusi rangadó jelenti, melyet pénteken este 7-től a víkendtelepi műgyepes pályán szerveznek.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés