2012. január 30., 09:202012. január 30., 09:20
A megmérettetésen az első helyen a Compact Disco által előadott Sound of Our Heart című dal került a február 11-ei döntőbe (szerzők: Pál Gábor, Sándor Attila, Walkó Csaba, Behnam Lotfi), mögötte a Heincz Gábortól hallott Learning to Let Go (Naughty Monkey), valamint a Molnár Ferenc Caramel által énekelt Vízió című szám (az előadó szerzeménye). Az m1 és a Duna World csatornán A Dal című műsor keretében élőben közvetített első elődöntőben a tíz dal elhangzása után a nézők SMS-ben szavazhattak a negyedik továbbjutóra, aki Tóth Gabi lett a Nem kell végszó című dallal (szerző: Szabó Zé és Molnár Tamás).
A zsűriben Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi magyar indulója, Csiszár Jenő rádiós műsorvezető, Rakonczai Viktor zeneszerző és Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa kapott helyet. A jövő szombati második elődöntőben ugyancsak tíz produkciót láthat és hallhat a közönség, köztük a nagyváradi Tolvai Renáta produkcióját, és szintén négy dal jut majd a döntőbe. A február 11-ei fináléban fog eldőlni, hogy melyik szám képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Bakuban május 22. és 26. között. Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a legjobb magyar helyezést Bayer Friderika érte el, aki 1994-ben negyedik lett Dublinban. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.