
Öt erdélyi zenekart díjaztak a Legszebb Erdélyi Magyar Dal versenyén
Fotó: Legszebb Erdélyi Magyar Dal/Facebook
A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeiből és barátaikból álló zenekar, a Loose Neckties Society vihette haza a Legszebb Erdélyi Magyar Dal fődíját a zsűri döntése alapján.
2025. november 10., 12:202025. november 10., 12:20
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének (EMKISZ) díját idén a Loose Neckties Society zenekar Itt élek című dala kapta – jelentették be a Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) Facebook-oldalán hétfőn.
A Loose Neckties Society rendszeresen fellép a Kolozsvári Magyar Napokon, idén is a nagyszínpadon zenéltek
Fotó: Loose Neckties Society/Facebook
„Minden díjazottnak szívből gratulálunk és köszönjük, hogy idén is bővítettétek az erdélyi magyar zenei palettát!” – olvasható a közleményben.
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezetének (EMKISZ) díja a Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD),
és lehetőséget teremtsen arra, hogy a legjobb dalokat megalkotó zenekarok méltó körülmények között mutatkozhassanak be a nagyközönségnek.
A LEMD pályázatán dalok versenyeznek, nem zenekarok, a két legfontosabb kritérium pedig, hogy a dal magyar nyelvű és saját szerzésű legyen.
A LEMD-et 2015-ben hirdették meg először, Miklós György, Pál Ferenc és Tamás Csilla ötlete alapján.

Gőzerővel dolgozik az első nagylemezén a szászrégeni DreamFlow zenekar, amely november közepén megnyerte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) által szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal (LEMD) pályázat fődíját.
A mobiltelefonok inkább az internethez való hozzáférés eszközévé váltak, mint a beszélgetés eszközévé.
Sokkoló eset történt az Egyesült Államokban: Pennsylvania államban egy 11 éves fiú lelőtte az apját, miután az elvette tőle a játékkonzolját.
Életét vesztette egy 17 éves fiatal péntek este, miután hídfőnek ütközött az autó által vontatott szán, amelyen utazott – közölte az Olt megyei rendőr-főkapitányság.
Új korszak kezdődik a NÉKED történetében: Sodor a szél címmel megjelent csütörtökön a gyergyószentmiklósi zenekar első nagylemeze. Már látható a dalhoz készült videóklip is, amely vizuálisan is tovább mélyíti az album világát.
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!