
Bemutatták A Dal 2015 első tíz elődöntős produkcióját hétfőn a budapesti Akvárium Klubban. A versenybe jelentkezők közül a tíztagú előzsűri 30 dalt választott ki, ezek vesznek részt az Eurovíziós Dalfesztivál magyar előválogató show-jában, amely január 24-én indul az m1-en és a Duna Worldon – hangzott el az MTV Zrt. és az MTVA rendezvényén.
2014. december 09., 19:172014. december 09., 19:17
Az első tíz elődöntős: Szécsi Saci és Böbe, Tóth Vera, Csemer Boggie, Bogi – Dallos-Nyers Boglárka, a Spoon, Farkas Jenser Balázs, az MDC, Péter Barbie, a Karmapolis és a Chances.
Az idei dalválasztó műsorsorozat zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Csiszár Jenő, az MTVA program-főtanácsadója, valamint Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese mellett Pierrot (Marosi Z. Tamás) EMeRTon-díjas zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer szerepel. Rákay Philip, a zsűri elnöke elmondta, az ötödik zsűritag a közönség lesz, a nézők egy új mobilalkalmazás segítségével pontozhatnak a produkciókra.
A Dal 2015-re 351 pályamű érkezett. A döntő február 28-án lesz, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a 2015-es Eurovíziós Dalfesztiválon május 19. és 23. között Bécsben. A további 20 elődöntős kilétét két etapban, december 10-én, szerdán és 12-én, pénteken ismertetik a Petőfi Rádióban.
A Dal 2015 hétfőn bemutatkozott tíz elődöntőse között van Tóth Vera, Magyarország egyik legnépszerűbb énekesnője, aki eddig négy sikeres stúdióalbumot készített. Benne volt A Dal 2014 magyar nemzeti zsűrijében is, tehát pontozott a koppenhágai produkciókra.
Szintén bekerült a 30-ba a közelmúltban második korongjával jelentkezett Csemer Boglárka „Boggie”, a fiatal dzsesszénekes-generáció rendkívül tehetséges tagja, akinek Parfüm című dala klipjét több mint 30 millióan látták eddig világszerte. A jövő évi, 60. Eurovíziós Dalfesztivált 2015 májusában azért rendezheti Ausztria, mert idén a koppenhágai versenyen Conchita Wurst osztrák énekes győzött Rise Like a Phoenix című dalával.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!