Megújult a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) ingyenes magyar internetes felülete, a Palota és Kunyhó (PEK), amelyen a diákok kiadó lakást, szobát, a hirdetők pedig lakótársat, lakót kereshetnek.
2015. szeptember 10., 12:562015. szeptember 10., 12:56
A PEK felhasználóbarát felületté vált az újításoknak köszönhetően – ráadásul így a szeptemberi-októberi csúcsszezonban már sokkal egyszerűbben találhatják meg az érdeklődők az igényeiknek megfelelő szállást.
A lakásközvetítő weboldal a bevezetett funkcióknak köszönhetően könnyen kiszűrhetőek a megfelelő hirdetések. Egy negyedekre osztott várostérkép segítségével a kívánt körzet előre kiválasztható, így csak azon belül kell keresgélni. Továbbá kis ikonok mutatják, hogy van-e hűtő, wifi, mikrohullámú sütő, mosógép vagy éppen erkély a lakásban, de egyéb hasznos információk is megjelennek.
Egyszeri ránézésre megtudhatjuk, fiú vagy lány lakhat-e a lakásban, szobában, lehet-e dohányozni, illetve van-e házinéni/-bácsi. A PEK-es hirdetés ezentúl felhasználóval történik, így utólag minden szerkeszthető. Kötelező a képfeltöltés is, így megéri regisztráció előtt képeket készíteni. Figyelni kell arra, hogy egy hónap elteltével frissíteni kell a hirdetéseket a Saját hirdetéseim menüpontban. Egy év után automatikusan törlődnek a feltett hirdetések, hogy idejétmúlt információk ne jelenjenek meg a honlapon.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!