Hirdetés

Megteltek a terek szilveszterkor: Erdély-szerte folyt a pezsgő a nagyvárosokban

Többnyire tűzijátékkal és pezsgőzéssel búcsúztatták az óesztendőt az erdélyi nagyvárosokban, ahol az önkormányzatok ezúttal is kivették a részüket a szilveszterezésből. 

Krónika

2017. január 02., 18:032017. január 02., 18:03

Kolozsvár főterén több ezer ember töltötte a szilveszter éjszakát, a Semnal M együttes koncertjét követő tízperces tűzijáték pedig beragyogta a 700 éves Szent Mihály-templomot. A karácsonyi vásár közepére felállított színpad körül, a mínusz hét fokos hidegben mintegy ötezer óévbúcsúztató keltett forró hangulatot: az emberek poharakkal, pezsgősüvegekkel érkeztek a térre, akik pedig nem hoztak, azokat a polgármesteri hivatal kínálta a hivatal által felnyitott 700 üveg pezsgőből.

A karácsonyi vásár házikói forralt bort és forró csokit kínáltak, a központban felállított korcsolyapályán pedig ingyen siklottak, akik így akarták köszönteni az új esztendőt. A 22 órakor elkezdett koncertsorozatot a kolozsvári BigToneZ banda zárta. A helyi tanács és más a támogatók pénzéből megszervezett utcai szilveszter az Agerpres tájékoztatása szerint 60 ezer lejbe került.

Több ezren töltötték a szilveszter éjszakát Nagyszeben központi terén is, ahol felelevenítették, hogy tíz évvel ezelőtt a megyeszékhely – Romániában elsőként – Európa Kulturális fővárosává vált. A jó hangulatról többek között az 1970-es évek egyik legjelentősebb angol hardrock-zenekara, Uriah Heep gondoskodott. Tizenöt perces tűzijátékban gyönyörködhettek az aradiak is, ahol a helyi tanács 50 ezer lejjel támogatta az utcai szilvesztert.

Idén sem maradt el a hagyományosnak mondható szilveszteri tűzijáték Székelyudvarhelyen, ahol hatalmas tömeg gyűlt össze a Márton Áron téren tartott eseményre. A polgármesteri hivatal által bejelentett tíz perchez képest valamivel hosszabb ideig, nagyjából negyed órán át tartott a pirotechnikai attrakció. Gyergyószentmiklóson változtak a szokások: miközben a korábbi években élő malacot sorsoltak tombolán az utcai szilveszter színpada előtt összegyűltek között, idén a főnyereményt nem élve, hanem ropogósra sülve, tálcán adták át a szerencsésnek. Krónika

Végzetes tűzijátékozás Bukarestben

Életét vesztette egy nő szilveszter éjszakáján Bukarestben, miután tűz ütött ki egy zárt helyiségben, ahol petárdát robbantottak. A balesetben egy másik nő és egy tíz éves gyermek megsérült. A fővárosi katasztrófavédelem jelentése szerint villámgyorsan terjedt a pirotechnikai eszköz okozta tűz a lakásban, és mire a tűzoltók kiértek a helyszínre, az egyik nő már életét vesztette. A másik nő pánikrohamot kapott, egy tíz éves gyermek légzése pedig leállt, ám sikerült újraéleszteni. Egyébként naponta több mint ötezer tűzoltó teljesített szolgálatot országszerte december 31-én és január 1-jén, amikor összesen 2 670 esetben riasztották a lánglovagokat. A naponta szolgálatot teljesítő egységeken felül több mint 12 ezer rendőrt mozgósítottak országos szinten az óév utolsó és az új év első napjára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés