
Fotó: Veres Nándor
Szervezett iskolás csoportok, de családok is látogathatják a Pro Agricultura Hargitae Universitas csíkszeredai székhelyén szombaton felavatott élményközpontot, ahol a matematika és fizika törvényeit tapasztalhatják meg játékos úton a gyerekek.
2014. október 05., 19:062014. október 05., 19:06
Az alapítvány Taploca utca 20. szám alatti székhelyén a gyermekzsivajt követve lehetett megtalálni szombat reggel a harmadik emeleten a Csodák palotáját – ahogy az élményközpontot egyelőre nevezik. Amint Lászlófy Pál, az alapítvány alapító és kuratóriumi tagja az avatóünnepségen mondta, igyekeznek majd székelyesebb megnevezést találni az élményközpontnak, amely 18 eszközből áll, és amely játékosan, tapasztalati úton mutatja be a gyermekeknek, felnőtteknek a fizika, matematika szabályait.
Van például lézershow, különböző ingák, csíktükör, mágnesek, lehet boltívet építeni vagy újraalkotni Leonardo hídját, de különböző hangvezetőket is meg lehet csodálni, és még sok mást.
Az élményközpontot tavaly hozták létre a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának jelentős beruházása révén. Azóta szervezett csoportokban már több mint háromszáz gyermek látta. Amint a szombati megnyitón Lászlófy Pál mondta, remélik, a következő időszakban az iskolák sorra fognak jelentkezni, és elviszik a gyermekeket az élményközpontba.
A beruházást támogató magyarországi szaktárca képviseletében jelen lévő Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a létesítmény avatásán reményét fejezte ki, hogy a központban látható, kipróbálható eszközök sok fiatalban felkeltik az érdeklődést a fizika, a matematika iránt, idővel pedig többen választják majd a mérnöki pályát, ahol ezen ismereteiket hasznosítani tudják.
A Csodák palotájának néhány eszközét maga az államtitkár is kipróbálta, a létesítménynek otthont adó alapítványnál mesterképzést tartó gödöllői Szent István Egyetem jelen lévő rektorával, Tőzsér Jánossal egy nem hagyományos kötélhúzásnak is nekiveselkedtek.
János Zsuzsanna, az alapítvány elnöke közölte, a következő időszakban szervezik meg az élményközpont látogatását, az ehhez szükséges tudnivalókat később szórólapokon közlik majd az iskolákkal. Elképzeléseik szerint előre bejelentkezett iskolás csoportokat várnak rendkívüli fizikaórákra, de szabadidős programként – szintén előzetes bejelentkezés alapján – családok is megnézhetik a Csodák palotáját.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!