2011. július 14., 08:352011. július 14., 08:35
Dominikai és egyiptomi együttműködésben három éve keresik a legendás szépségű ptolemaida uralkodó, Kleopátra és szeretője, Marcus Antonius sírját. A feltételezett helyszínen, az Alexandria nyugati részén fekvő Taposiris Magna templomában a múlt hónapban fejezték be a szentély radaros vizsgálatát, melynek köszönhetően három olyan részt azonosítottak, ahol a sír elhelyezkedhet. Az expedíció a jövő héten kezdi el az ásatásokat a feltételezett pontokon. A kutatás során korábban egy eddig ismeretlen temetőt is találtak a templom körül, melyben 27 sírkamrára és tíz múmiára bukkantak. A hely egyben arra is utalhat, hogy fontos személyt, talán uralkodót temettek a templomba, ugyanis Egyiptomban bevett szokás volt, hogy a hivatalnokok és egyéb magas rangú tisztviselők haláluk után a fáraó mellé kerültek. Dr. Kathleen Martinez dominikai régész tájékoztatása szerint az Ízisznek szentelt templom feltárása közben olyan aknákat találtak, melyeket fontos személyek temetésére használhattak. Az expedíciót vezető Záhi Havvász régiségügyi miniszter és Martinez szerint egy hasonló mélyedésben helyezhették örök nyugalomra Kleopátrát és Antoniust. Havvász elmondta: eddig 22, Kleopátra képmásával ellátott pénzérmét és egy – a legendás uralkodónőt ábrázoló – alabástrom szoborfejet is találtak. A feltárás során egy maszkot is kiástak, amely hasonlóságokat mutat a fennmaradt Marcus Antonius-ábrázolásokkal.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!