
Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül – közölték tudósok szerdán a Nature című tudományos folyóiratban.
2016. augusztus 25., 18:392016. augusztus 25., 18:39
2016. augusztus 25., 19:362016. augusztus 25., 19:36
Az asztrofizikusok szerint a Proxima b nevű exobolygó (Naprendszeren kívüli bolygó) olyan távolságra kering napjától, hogy felszínén folyékony halmazállapotú víz is előfordulhat – írja az MTI. Ez pedig fontos feltétele az élet keletkezésének.
A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi – 40 billió kilométeres – távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja. A Proxima b lehet az első exobolygó, amelyet az ember is felkeres, ha egyszer meglesz hozzá a technológia – közölte az AFP-vel a kutatók egyike, Julien Morin. A planéta viszonylagos közelségéből adódóan a kutatóknak jó esélyük van rá, hogy felvételeket készítsenek annak kiderítésére, van-e az égitestnek légköre – és ha igen, akkor az tartalmaz-e olyan, a földi értelemben vett életről árulkodó kémiai jeleket, mint a metán –, illetve található-e víz a felszínén.
A csillagászokban 2013-ban merült fel először a bolygó létezésének lehetősége, de további megfigyelésekre és precízebb műszerekre volt szükségük a felfedezés megerősítéséhez. A szakemberek megállapították, hogy a Proxima b legalább 1,3-szor nagyobb tömegű a Földnél, a mérete azonban a többszöröse is lehet. Nagyjából 7,5 millió kilométer távolságban kering a csillaga körül, és ez jóval kisebb mint a Föld-Nap távolság.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!