
A járványügyi helyzet függvényében turnét tervez Magyarországon és Erdélyben a Teddy Queen
Fotó: Bartalis Előd
Megjelenik jövő héten a Teddy Queen zenekar első nagylemeze. A gyergyószentmiklósi fiúbanda március 19-én lemezbemutató koncertet tart a Figura Stúdió Színház nagytermében, ahol a közönség megismerheti az új dalokat.
2021. március 13., 17:142021. március 13., 17:14
Nekem itt a helyem címmel napvilágot lát a Teddy Queen zenekar első nagylemeze. A március 19-én megjelenő albumon 12 dal szerepel, melyből eddig hetet kiadott a gyergyószentmiklósi fiúbanda a frissen közzétett Viszlát című szerzeménnyel együtt.
Éppen ezért 12 dalból 6 vidámabb és 6 szomorúbb hanglejtésű, valamint ha figyelmesen hallgatja az ember, a zeneművek egymás után egy hosszú történetet írnak le” – mondta a Krónika érdeklődésére Fodor László énekes-gitáros. Hozzátette, a címadó Nekem itt a helyem dal arról szól, hogy az ember megtalálja a helyét a világban, és ettől óriási önbizalma lesz.
Fotó: Suciu Cristian
Az eseményen érvényesek az előírt egészségügyi szabályok, kötelező a távolságtartás, maszkviselés, illetve ajánlott a gyakori kézfertőtlenítés.
Fotó: Teddy Queen
A zenekar frontembere arról is beszélt, hogy ősszel turnét terveznek Magyarországon és Erdélyben a járványügyi helyzet függvényében. Ugyanakkor a lemezt minél több platformon szeretnék népszerűsíteni, és amint lehet, rendszeresen koncertezni.
A Teddy Queen eddig két kislemezt adott ki: 2017-ben Helló címmel, 2019-ben a Nem szól rám senkit. Az indie és alternatív rock zenét játszó banda 2016 tavaszán alakult, és 2018 óta zenél Teddy Queen néven. Az együttes tagjai: Fodor László – ének, gitár; Csóka Lóránd – vokál, basszusgitár, szintetizátor; Péter Gellért – dobok.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!