Hirdetés

Megszöktek a makákók a marosvásárhelyi állatkertből

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Eltört egy vasketrec a hegesztés mentén, és négy japán makákó kiszabadult a marosvásárhelyi állatkertből. A hét elején többen látták a vadállatokat az egykori számológépgyár környékén. 

Simon Virág

2014. június 11., 19:542014. június 11., 19:54

Az állatkert szakemberei napok óta próbálják befogni őket, szerdiág sikertelenül. Igencsak meglepődött az egyik marosvásárhelyi járókelő, amikor a hét elején, a szabadnapot és a szép időt kihasználva az erdő fele sétált, s három, a szemetek között kutakodó majommal találkozott.

Márton István Attila elmondta, először azt hitték, hogy kutyák lézengenek a volt számológépgyár melletti erdőszélen, a szemét közelében. „Amikor jobban megnéztük az állatokat, akkor derült ki, hogy három majom van ott. A környékbeliek azt mondták, hogy már korábban is látták őket, és jelezték a közösségi rendőrségnek is az esetet. Az aszfaltúttól 30-40 méterre a szeméthalmon üldögéltek, ártalmatlannak tűntek, nem törődtek az emberekkel” – mondta a fiatalember.

Az állatkert igazgatója, Kopacz András kelletlenül, de elismerte, hogy néhány napja kiszabadult négy japán makákó a ketrecből. Az állatokat a gömb alakú ketrecben tartották, a vasketrec pedig eltört, és az így keletkezett résen bújtak ki a mozgékony emlősök. Amint észrevették hiányukat, elkezdték keresni, napok óta próbálják befogni őket. „Csapdával és csalival is próbáljuk elkapni őket, mindeddig sikertelenül. Azért nem szóltunk az eltűnésről, mert ha az emberek elkezdik keresni és fényképezni őket, akkor nagyon megnehezítik elfogásukat” – fejtette ki az igazgató. Kopacz András hozzátette: elméletileg a japán makákók nem veszélyesek az emberre nézve, de mivel vadállatokról van szó, nem lehet tudni, hogy hogyan reagálnak az emberek közeledésére.

Az általában 8-11 kilogrammos, 25-30 centiméter magas (a farkukkal együtt akár 50 centit is elérő) japán makákók  mindenevők, így a somostetői erdőben és környékén rügyeket, leveleket, bogarakat ehetnek, s a szemetek között talált maradékokat sem vetik meg. A japán makákó (vörös pofájú makákó, Macaca fuscata) a cerkóffélék családjába, azon belül pedig a cerkófmajomformák alcsaládjába tartoznak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés