Hirdetés

Megnyílt a látogatók előtt a Horthy Miklós számára építtetett bunker Gödöllőn

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Megnyílt a látogatók előtt a Horthy Miklós kormányzó számára építtetett bunker Gödöllőn. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Gödöllői Királyi Kastélymúzeum közös kiállítása igazi időutazást ígér az érdeklődőknek.

2011. július 01., 09:432011. július 01., 09:43

A dr. Csonka Pál műegyetemi tanár által tervezett téglatest alakú bunkert az Erzsébet -előkertbe építették meg. Az építési költségek negyedét a Budai Várkapitányság, míg további részét a Honvédelmi Minisztérium fizette, amely felügyelete alá vonta az építkezést, így a háborús helyzet ellenére biztosítható volt a szükséges anyagok beszerzése. A kormányzónak 1944. július 1-jén mutatták meg a végső terveket.
A föld alatt 10 méter mélyen található bunker építéséhez körülbelül 950 köbméter földet termeltek ki.

A bunkernek két bejárata volt, mindkettőt közel 20 cm vastag, betonborítású acél légoltalmi ajtók zárták. Az egyik lejáró a kastély földszintjéről, Erzsébet királyné egykori csigalépcsős szobájából vezetett a föld alá. A másik az előkertből nyílt, ezt földdel fedték be, és füvesítették. Az óvóhely két kisméretű, 2,5 m belmagasságú helyiségből és illemhelyből állt. A helyiségekbe acéllemez borítású légoltalmi ajtók nyíltak, ezek ma is láthatók. A kormányzó részére valószínűleg a telekommunikációs-híradástechnikai eszközöket is ide telepítették volna, hiszen a Csonka-féle terv szerint kiépítették a rádió- és telefonhálózatot is.

A levéltári források szerint az óvóhely a front megérkezésekor, 1944 decemberében még nem volt egészen kész. Horthy Miklós, akit családjával együtt 1944. október közepén Németországba hurcoltak, a bunkert soha- sem használta. A kastélyt 1944 végén német, majd orosz katonák szállták meg, később gázolajat tároltak benne. 2009–2010-ben a Gödöllői Királyi Kastély Gizella- és Rudolf- szárnya mellett felújították a kormányzói bunkert is. A falak vakolása közben a nagyobbik helyiségben érdekes, feltehetőleg az 1940-es évekből származó falfestésdíszítést találtak, melynek megmenthető részeit restaurálták.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés