Hirdetés

Megmentett értékeket őrző gyimesi ház

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A helyi értékekre hívják fel a figyelmet, valamint a lakosság körében kívánják népszerűsíteni a székelyföldi tájházakat és néprajzi gyűjteményeket október 18-án. 

Péter Beáta

2014. október 13., 17:462014. október 13., 17:46

A Székelyföld Napok keretében a megyei hagyományőrzési forrásközpont tizennyolc székelyföldi tájházban szervez foglalkozásokat a tájházak napján – ennek apropóján kerestük fel a gyimesi tájházat.

„A csürkék cseréptálból ettek”

A Csángó Hagyományőrző Házat 2010. szeptember 25-én avatták fel Gyimesközéplokon. „Volt egy falumúzeum a kultúrház mellett, amelyet Szőcs János tanár úr alapított és sok mindent összegyűjtött. 1989 után aztán nyitva volt egészen \'91-ig. Én akkor kerültem a néptanácshoz, ott már kacagták, hogy a csürkék cseréptálból esznek a blokkok körül, mert sok mindent kihordtak a tájházból. Első dolgom az volt, hogy lezártuk és megszerveztem, hogy kitakarítsuk. Talicskával kellett a mocskot elhordani bentről. Ami megmaradt, azt bezártam a kultúrotthonba. S aztán a többi holmit a faluból összeszedtük, gyűjtöttem, amit tudtam, s ahogy tudtam” – mesélte a kezdeteket a hagyományőrző ház alapítója és gondnoka, Mihók (Főcze) György.

Mint mondta, a házat, melyet aztán megkapott, hogy tájházként működtesse, 1934-ben építették. Egy ideig a néptanács működött benne, majd szülészet, de volt benne rendelő, fogászat, vegyes üzlet és kocsma is. Amikor Mihók Györgyhöz került 2008-ban, már nagyon rossz állapotban volt, tervezték, hogy lebontják.

„Rengeteg mocsok volt, a pincékből is sokat hordtunk ki. A hátsó kicsi pincét a szomszédok használták, ott tartották a pityókát. Én voltam akkor a “kultúrás”, és addig-addig érveltem azzal a tanácsnál, hogy a gyermekeink majd máshová kell menjenek informálódni a saját kultúránkról, amíg megkaptam a házat” – mesélte a gondnok.

A helyi hagyományőrző csoport akkoriban próbált egy általa írt és rendezett csángó színdarabot. Ezt látta Hamza Lászlóné, a tordasi Sajnovics János Egyesített Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény akkori igazgatónője, tudott a ház felújítási tervről is és felajánlotta, hogy szervez nekik egy magyarországi turnét. Annak a bevételéből tudták elkezdeni a felújítási munkálatokat. A következő évben már a költségvetésből is különítettek el összeget erre a célra.

Népviselet Amo szappanért

„Azért ostromoltam folyamatosan a községi tanácsot, mert már nagyon sok mindent elhordtak innen Gyimesből. Jöttek a kulturális kalandorok, egy kevés ajándékért – szegedi paprika, Dunakavics, Amo szappan – egész ruhákat vittek el, tarisnyát, átalvetőt stb. Azonkívül jöttek a régiségkereskedők, a cigányok, ők is nagyon sok mindent összeszedtek” – emlékezett vissza Mihók György.

Mint mondta, annak idején, amikor itt a tánctábor beindult, ő volt a helyi főszervező és egy magyarországi ismerőse hívta fel a figyelmét erre.

„Azt mondta, olyan hülyék vagytok itt csángókul, odaadjátok ajándékba az átalvetőt, tarisnyát, elviszi Franciaországba s eladja, s jó pénzt csinál belőle. Ez olyannyira ment, hogy volt eset, hogy a könnyem kiesett, mikor egész női csángós rendeket ajándékoztak oda. És én itt a lányaimnak nem tudtam venni csángós bundát, mert nem engedhettem meg magamnak anyagilag. Eléggé ki vannak szedve ezek a dolgok, de most már ügyelnek jobban. Ahol én eljártam, mindenhol mondtam, hogy nem kell csak úgy odaadni, hogy mások meggazdagodjanak a mi kultúránkból. Ez jellemző volt a csángóságra” – mutatott rá Mihók. Hozzátette, szerencsére mostanában többen is nekiláttak csángó viseletet varrni.

Lenne igény rá

A Hagyományőrző Háznak is az lenne az egyik szerepe, hogy ne csak bemutassa a régi tárgyakat, hanem tevékenység is működjön benne..„Azért neveztük el hagyományőrző háznak, hogy ne csak bemutassuk a tárgyakat, mint egy múzeumban, hanem lehessen benne dolgozni, használni. Asszonyokat szoktam hívni kézimunkakörökre, kinek mikor ideje volt, jött. Mivel egy kicsike kazán van bent, csak a nagy termet tudjuk kifűteni. Ott heti rendszerességgel sakktanfolyamot tartanak a gyerekeknek” – ecsetelte a gondnok.

A nyáron sokan látogatták a házat, amelyet igény szerint mindig kinyitnak. Mihók szerint lenne igény arra, hogy naponta nyitva legyen, csak szükség lenne egy alkalmazottra. „Azt szeretném, hogy az, amit én összeszedtem, ne herdálódjon el. Sok hiút megmásztam s szénaalját. A gyűjtést is folytatni kéne, most már vannak dolgok, amit cserélni is lehet, mert több van belőle és bizonyos dolgokat konzerválni kellene. Élő kell legyen ez a ház, így az álmom is beteljesülne” – fejezte ki reményét Mihók György.

A tájházak napján reggel 9 és este 7 óra közt lesz látogatható a Hagyományőrző Ház, maga az alapító kalauzolja majd a látogatókat, 11 és délután 3 óra között pedig szövést, hímzést és csipkehorgolást lehet elsajátítani Mihók Gizellától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés