2012. május 22., 08:102012. május 22., 08:10
A ceremóniára a pár kaliforniai otthonában, Palo Altóban került sor – számol be a BBC. A pár életében fontos hét zajlott, hiszen a 27 éves feleség, Priscilla Chan hétfőn diplomázott az orvosi egyetemen, és Zuckerberg is most ünnepelte a 28. születésnapját. A pár otthonába meghívott vendégek úgy tudták, hogy Chan diplomáját ünneplik majd, és csak a helyszínen jöttek rá, hogy esküvőre érkeztek. A rubin jegygyűrűt maga Zuckerberg tervezte.
A pár kilenc évvel ezelőtt ismerkedett össze a Harvardon, ahol Zuckerberg megalapította a Facebookot. A Facebook értéke a pénteki tőzsdei kibocsátás után akkora lett, mint az internetes kereskedő Amazoné. Zuckerberg továbbra is a cég 56 százalékát birtokolja. A közösségi oldal részvényeivel való kereskedés indulását az amerikai tőzsdén hatalmas érdeklődés övezte.
A tömegek „megőrültek”, és többször elhalasztották a kereskedés indulását a túl sok ügylet miatt. Fél óra várakozás után 12 százalékos pluszban kezdtek a papírok, a drágulás azonban egy óra leforgása alatt semmivé lett. Később ismét emelkedni kezdett az árfolyam, de a kereskedés végére visszatért a hivatalos kibocsátási szintre.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).